Az euró-forint keresztárfolyam tegnap délelőtt 406–407 között várta a mai jegybanki kamatdöntést. Augusztus 30-án délelőtt kevéssel a 407-es szint fölött mozgott az árfolyam, mintha semmi érdekes nem történt volna mostanában. Pedig a kettő között eltelt csaknem egy hónap bőven hozott változásokat. Ha ezeket augusztus végén előre ismertük volna, lehet, hogy akkor sem tudtuk volna eldönteni, hogy a 407 körüli euró-forint árfolyamnál jóval erősebbet vagy jóval gyengébbet várjunk. Mindkét irányt erős érvekkel támaszthattuk volna alá. Vajon a devizapiac is ezeknek az érvéknek az egyelőre döntetlenre álló küzdelmét tükrözi, vagy valami egészen más lehet a háttérben?
A válaszhoz nézzük a főbb tényezőket.
A forintot támogató erők közé sorolhatjuk, hogy az EU-s pénzeket érintő tárgyalásokban maradt még „menekülőút”, nincs végleges döntés, van esély javítani a 7,5 milliárd eurós veszteséggel fenyegető felfüggesztéshez képest a 2021–2027-es költségvetésben, és a még Covid–19-es visszaesés kezelésére létrehozott alap pénzei is bejöhetnek.
A felfüggesztés persze önmagában nem jó hír (bár nem is volt meglepő), és persze az idő sürget, az ország növekvő energiaszámlájához (és persze a forint árfolyamának megtámasztásához) nem jönne rosszul a devizamérlegünk javítása. Döntetlen?
Egy másik kiemelkedő tényező a forintkamat: a jegybank irányadó rátája az augusztusi döntéssel (plusz 100 bázispont) 11,75 százalékra emelkedett. Így a forint gyengüléséből profitáló határidős pozíciót felvenni ma már rendkívül drága. Például három hónapos időtávra annak éri meg, aki év végéig (legalább) 419 fölé emelkedő euró-forint árfolyamra számít.
A magyar alapkamat kiemelkedik a régiós mezőnyből
(Lengyelország: 6,75 százalék, Csehország: 7,00 százalék, Románia: 5,50 százalék), az eurós (1,25 százalékos) irányadó kamattal szembeni különbségről nem is beszélve. Miért nem erősebb ilyen kamatszint mellett a forint? A kamat hatását természetesen árnyalja az említett gazdaságokhoz képest magasabb és az energiaárak miatt felgyorsult egyensúlyromlás, amit a fizetési mérleg és a költségvetési hiány gyors növekedése jelez. Az idei költségvetésihiány-célt még most szeptemberben kellett 6,1 százalékra emelni az eredeti 4,9 százalékos tervhez képest a földgázimport költségének megugrása miatt. A helyzetet ráadásul bonyolítja, hogy a recessziós várakozások közepette a gazdaságpolitika mozgástere a háztartások és-vagy a vállalati szféra támogatására jelentősen beszűkült. Egy újabb döntetlen?
Az erősebb (és stabilabb) forint a hazai infláció és a befektetői bizalom erősítése szempontjából is kulcsfontosságú lenne.
Természetesen a forintban számított importköltségek lefaragásához sem jön rosszul, ha az euró-forintot 400 alatt jegyzik. Ezt várakozásunk szerint november–december folyamán az EU-s pénzekkel kapcsolatban még megmaradt bizonytalanság eloszlatása is segíteni fogja, de addig még valamennyi kamatemelésre is szükség lesz. Szeptemberben 13 százalék közelébe emelkedhet a de a kamatciklus teteje várhatóan inkább 14 százalékhoz lehet közelebb. Egy jó időre ennek a szintnek a tartása lehet az, amit elégségesnek nevezhetünk a makrogazdasági kockázatok és a piaci árazások alapján. Most még az energiaárak kérdése és az erős dollár is a forint ellen dolgozik, és hozzájárul a magasabb elvárt kamatszinthez. 2023 végére azonban mind az elemzői konszenzus, mind a piaci árazás már a jelenleginél alacsonyabb kamatszinttel számol.
