Mindenkit lenyom a Popeye-ként izmozó dollár
Minden generációt utolér egyszer a felpörgetett dollárrali, amikor a túl erős világpénz aláássa a globális növekedést, és komoly fejfájást okoz a jegybankároknak, hogy mit is kezdjenek a tengerentúlról importált inflációval. Ráadásul ezen a héten az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed újabb gázfröccsöt adhat, mert a mostani inflációs környezetben 0,75 százalékpontos kamatemelést áraznak a piacok.
Miközben a zöldhasú Popeye-ként feszíti izmait, az európai, a japán és a kínai jegybankároknak esélyük sincs, hogy megvédjék devizáikat.
A múlt héten a dollár a kulcsfontosságú 7-es szintet törte át a kínai jüannal szemben, amire 2020 óta nem volt példa. Az amerikai ICE dollárindex, amely a valutát a legnagyobb kereskedelmi partnereinek kosarával méri, idén már több mint 14 százalékot emelkedett, ami az index 1985-ös indulása óta időarányosan a legmagasabb évközi érték. Az euró, a japán jen és az angol font több lépcsőben gurult lefelé a zöldhasúval szemben. A feltörekvő piaci devizák meginogtak: az egyiptomi font 18 százalékot esett, míg a magyar forint 20 százalékot zuhant, de a dél-afrikai rand is veszített 9,4 százalékot. Talán nem véletlen, hogy a japán jegybankárok, akik korábban diszkréten félrenéztek, ha gyengült a jen, ezúttal a negyedszázados mélyponton, már szóban interveniáltak.
A dollár idei raliját a Fed agresszív kamatemelései táplálják, amelyek arra ösztönözték a globális befektetőket, hogy más piacokról kivonják a pénzt, s a magasabb hozamú amerikai eszközökbe fektessék.
Nem írhatunk mindent a Fed számlájára. A világ többi részének lehangoló gazdasági kilátásai is sokat lendítenek a dolláron. Európa az Oroszországgal folytatott gazdasági háború frontvonalában van, míg Kína az elmúlt évek legcsikorgóbb fékezésével néz szembe, amikor a többdimenziós ingatlanpiaci buborék szétpattan. Az Egyesült Államok számára az erősebb dollár olcsóbb importot, az infláció megfékezésére irányuló erőfeszítések hátszelét és az amerikai fogyasztók számára extra vásárlóerőt jelent, ám a világ többi részét feszíti az importált infláció.
A feltörekvő piaci gazdaságok és a fejlődő országok pénzügyi válságok felé tartanak
– figyelmeztetett a Világbank. Sok ország az 1990-es évek óta nem élt át ilyen magas kamatciklust, miközben a világjárvány idején megemelkedett az eladósodottságuk szintje. Az erősebb dollár pedig megdrágítja az adósságok finanszírozását.
A feltörekvő piaci jegybankok drasztikus lépéseket tettek valutáik és kötvényeik leértékelődésének megfékezésére. Argentína csütörtökön 75 százalékra emelte az alapkamatot, hogy megfékezze az inflációs spirált, és megvédje a pesót, amely idén csaknem 30 százalékot zuhant a dollárral szemben. Ghána a múlt hónapban azzal is meglepte a befektetőket, hogy 22 százalékra emelte az irányadó rátát, ám ez sem állította meg a devizája leértékelődését.
Még az EKB is tehetetlen az erős dollárral szemben
– mondta Frederik Ducrozet, a Pictet Wealth Management makrogazdasági elemzője, hozzátéve: majdnem mindegy, hogy a frankfurti jegybankárok héjahangot ütnek meg, vagy kicsit javulnak a gazdasági kilátások, a dollár most mindenkit lenyom.
A dollár a Wall Streeten is végigsöpört. Bár leolvasztotta a külföldi leánybankok nyereségét, a nagyobb tőzsdei eszközosztályok mégis profitálnak az erős dollárból.
A befektetők és a közgazdászok időnként felvetik a dollár gyengítésére irányuló globális fellépés lehetőségét.
Bár ennek kicsi az esélye, de volt má ilyenre példa: a Plaza-egyezmény 1985-ben, amikor az Egyesült Államok, Franciaország, Nyugat-Németország, az Egyesült Királyság és Japán közös erőfeszítést tett, hogy gyengítse a dollárt a világgazdaság érdekében.
