Nincsenek veszélyben a Gloster idei tervei, a csiphiány sem hat negatívan a vállalatra – írták elemzésükben az Erste szakértői, a gyorsjelentés után közzétett értékelésük szerint 

ugyan a csiphiány miatt a networking és IT-infrastruktúra üzletág 29 százalékkal visszaesett, de nincsenek veszélyben a cég idei tervei. 

A csoportszinten 1100 millió forintos nyitott rendelésállomány teljesülhet az év végéig. Az elemzést jegyző Nagy András szerint a növekedés motorja elsősorban az akvizíció volt, ugyanis a nemzetközi szoftverfejlesztési üzletág 863 millió forinttal járult hozzá a bevételhez. A Gloster csoport 34 fővel bővült.

2021.05.17.
Gloster Infokommunikációs Nyrt.
foto: Vémi Zoltán/Világgazdaság, 2021.05.17.Gloster Infokommunikációs Nyrt.foto: Vémi Zoltán/Világgazdaság
Fotó:  Vémi Zoltán / Világgazdaság

Az első fél évben a társaság az idei évre vonatkozó árbevételi előrejelzésének 46 százalékát, a várt EBITDA harmadát és az adózotteredmény-előrejelzés 31 százalékát teljesítette. Ez 

időarányosan jónak számít, hiszen az IT-szektorban szezonálisan az év vége az erős, és a magasabb marzsok is hagyományosan ekkor realizálódnak.

Felidézik, hogy tavaly az éves árbevételterv 35 százalékát és az EBITDA 20 százalékát realizálta az első fél évben a Gloster csoport.

Az Erste továbbra is felhalmozásra ajánlja a papírt az eddigi, 1223 forintos célár mellett. 

A rekorderedmény a befektetők érdeklődését is felkeltette. A kurzus az 1100 forintos nyitóár után szerda délelőtt 1150 forinton is járt, délután 1120 forintot kellett fizetni egy részvényért.