BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Apad a profit, a foci-vb-vel mentené a menthetőt az Adidas

Harmadára zsugorodott a német sportszergyártó negyedéves nyeresége az orosz piac tudatos leépítése és a kínai eladások zsugorodása miatt. Az idei év egészére vonatkozó céljait is lejjebb adta a cég, amely katari vb-vel mentené a menthetőt.

Gyenge előzetes negyedéves eredményszámokat közölt és egész éves céljaiból is lejjebb adott a csütörtöki piaczárást követően kiadott jelentésében az Adidas.

Chelsea FC v Real Madrid Quarter Final Leg One - UEFA Champions League
Fotó: Catherine Ivill / Getty Images

A német sportszergyártó óriás adózott nyeresége az előzetes közlés szerint a tavalyi csaknem harmadára, 179 millió euróra eshetett vissza a szeptember végén zárult három hónapban.

Az eredményt közel háromszázmillió euróval rontották azok az egyszeri tételek, amelyek többsége az orosz piaci jelenlét leépítéséhez kapcsolódik az ukrajnai háborúra adott válaszlépésként. A vállalat emellett a magas inflációval sújtott piacokon jelentősebb készpénzfelhalmozásba kezdett, de egy közelmúltban rendezett jogi vita anyagi vonzatai, valamint a korábbinál magasabb céltartalékképzés is erodálták az eredményt.

A forgalom a devizahatást kiszűrve 4 százalékkal bővült, euróban számítva pedig 11 százalékkal, 6,4 milliárd euróra emelkedő árbevételről számoltak be.

Kínában ugyanakkor két számjegyű visszaesést volt kénytelen elkönyvelni a gyártó a továbbra is szigorú pandémiás korlátozó intézkedések következtében. Eközben a működési árrés is jelentősen szűkült, a tavalyi 11,7-ről 8,8 százalékra.

A visszaeső kínai értékesítések és az ázsiai országban várhatóan folytatódó kedvezőtlen trendek, a magas raktárkészlet csökkentését célzó lépések, valamint a magas egyszeri költségek miatt 2022 egészére vonatkozó előrejelzését is visszavágta a német cég.

Az Adidas azzal számol, hogy bevételei közepes, egy számjegyű mértékben nőhetnek idén az eddigi, közepes-magas egy számjegyű bővüléssel szemben, az üzemi árrés pedig mindössze 4 százalékra futhat be a korábban várt 7 százalékkal szemben.

A megzabolázott prognózis ráadásul már magában foglalja a várhatóan erős negyedik negyedéves időszakot is. A társaság ugyanis továbbra is nagy reményeket fűz az egy hónap múlva rajtoló katari labdarúgó-világbajnoksághoz, amelynek hivatalos szponzora a herzogenaurachi székhelyű sportszergyártó.

A vállalat november 9-én teszi közzé a végleges eredményszámokat.

Az Adidas részvényei 0,8 százalékos ereszkedéssel zárták a csütörtöki kereskedést Frankfurtban, az év eleje óta piaci értékének több mint felét elveszítette a papír.

Nagy bajban az Adidas

Az Adidas új vezérigazgatót keres, azonban még nem tudni, ki vehetné át a német vállalat irányítását. A befektetők kreatív cégvezért szeretnének, és több név is felmerült.

 

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.