BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Feltőkésítik a kínai csipgyártókat az amerikai szankciók nyomán

Hatalmas mozgásokat indítottak el Kínában az amerikai exportkorlátozó intézkedések, amelyek meggátolják a világ második legnagyobb gazdaságának a hozzáférését a legfejlettebb csipekhez.

Megkapta a hatósági engedélyt Kína második legnagyobb csipgyártó vállalata, a Hua Hong Semiconductor Ltd egy 18 milliárd jüanos, azaz 2,5 milliárd dolláros tőzsdei részvénykibocsátásra – jelent meg az információ a hongkongi tőzsde honlapján.

Fotó: Hua Hong Press

A tájékoztató szerint a Hua Hong a pénzt egy új gyártóüzem építésére kívánja fordítani a kelet-kínai Vuhszi városában, miközben egy másik, szintén Vuhsziban megépült gyárát is bővítené a befolyó összeg kisebb részéből.

Az új gyár felépítése 2023-ban kezdődne, kapacitása pedig elérné a havi 83 ezer félvezető ostyát vagy más néven lapkát. A másik Vuhsziban működő üzem kapacitása havi 95 ezer ostyára bővülne.

A vállalat négy gyárral rendelkezik, három üzeme van Sanghajban is.

Nemrégiben a szektor kínai piacvezetője, a Semiconductor Manufacturing International Corp (SMIC) is megemelte alaptőkéjét, mintegy 6,6 milliárd jüanos extra bevételre szert téve, ekkora kaliberű részvénykibocsátásra 2010 óta nem volt példa Kínában.

Mindkét cég 2020-ban lépett a sanghaji tőzsde technológiai cégeket fogadó platformjára, a STAR-piacra, miután korábban a hongkongi tőzsdére is bevezették papírjaikat.

Mint ismert, Washington példátlan intézkedéseket vezetett be a kínai csipgyártás fejlődésének megfékezésére, közülük a gyártók számára a legfájóbb talán, hogy megtiltották az amerikai székhelyű berendezésgyártóknak, hogy a 14 nanométeres vagy annál kisebb méretű logikai csipek előállításához szükséges eszközöket adjanak el kínai cégeknek.

A Hua Hong amúgy a kevésbé fejlett technológiára specializálódott, bevételeinek nagy részét az 55 nanométeres technológiával gyártott csipek piacáról zsebeli be.

A TrendForce piackutató cég szerint a vállalat globális piaci részesedése a gyártási (öntödei) üzletágban 3,2 százalék. 

A tőkeemelés hírére a Hua Hong részvényei 17 százalékkal, 23 hongkongi dollárig lőttek ki. 

Eközben a Financial Times információi szerint az amerikai korlátozó intézkedések letaglózó csapást mérnek a csipek tervezésében jeleskedő Alibabára és Biren Technology nevű startup cégre is, mivel kénytelenek lebutítani legújabb csipjeiket, azaz csökkenteni feldolgozási sebességüket, csak hogy elkerüljék a szankciókat.

A két cég éveket és dollármilliókat szánt a legfejlettebb technológiai kívánalmaknak megfelelő, új processzorai tervezésére, amelyek Kína következő generációs szuperszámítógépeinek, mesterségesintelligencia-algoritmusainak és adatközpontjainak a meghajtására szolgáltak volna, és amelyeket a világ legnagyobb bérgyártója, a Taiwan Semiconductor Manufacturing Company (TSMC) gyártott volna. 

Mind az Alibaba, mind a Biren már a legújabb csipek drága tesztjeit futtatta a TSMC-nél, amikor Washington nyilvánosságra hozta a tiltó szabályokat, ezért azonnal le kellett állítaniuk a gyártási előkészületeket.

A füstbe ment terv újabb csapás az Alibabának, amelynek részvényei értékük 80 százalékát már amúgy is elveszítették, miután Peking két évvel ezelőtt meghiúsította a csoporthoz tartozó Ant Group tőzsdei bevezetését.

az alibaba árfolyama
 

Az új csip lett volna a cég első grafikus feldolgozó egysége (GPU), és piaci pletykák szerint már nagyon közel állt a bemutatáshoz.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.