Jó esély volt rá, hogy ez a hét erről szól majd, és ez is történt: alig kezdte meg a kereskedést kedden, a forint máris rárontott a 400-as sáncra az euró ellenében, és ha már így tett, egy lendülettel át is törte. Nem először történt a héten, és most figyelhetjük, sikerül-e megtartani a várat.

Budapest 2022.09.15.Forint-eurofoto: Vémi Zoltán/Világgazdaság Budapest 2022.09.15.
Forint-euro
foto: Vémi Zoltán/Világgazdaság
Fotó: Vémi Zoltán / Világgazdaság

Még mindig kérdés, ezzel maga mögött hagyja-e az októberi szenvedést, amikor a zlotyval együtt az európai energiakrízis közepette rekordmélységbe zuhant az euróval szemben.

Ez sok mindentől függ, de az első lépés, hogy technikai értelemben sikerüljön megkapaszkodnia a több hónapos trendvonal erős oldalán, és jelenleg a küzdelem a 400-as védővonalnál folyik. Ha nem vetik újra vissza, és megveti a lábát, a forint új lendületet vehet, és a 390-es régió felé veheti az irányt. Egyelőre tovább folyik a harc, 10 óra után a forint már megint a 400-as vonal gyenge oldalán időzött.

Itt a második kísérlet a 400-as sánc tartós áttörésére. Forrás: Stooq

A jelenlegi erősödést főleg az segíti, hogy ezúttal nem rossz irányba fúj a nemzetközi alapszél, azaz az euró tartja magát a paritás környékén a dollár ellenében, nem emelkedett vissza a nyár végi-ősz eleji csúcsokra a földgáz ára, miközben a késlekedő uniós pénzutalásokkal kapcsolatos hírek az optimista oldalra billentek. A forint így a korábban alulteljesített zloty ellen is erősödni tudott, akárcsak a cseh korona ellenében.

A héten azonban még várhatók izgalmak és akadályok, amelyeken a forintnak át kell verekednie magát ahhoz, hogy ne kerüljön megint a medve talpa alá. Az izgalmak szerdán kulminálódhatnak. 

A keddi amerikai időközi választás indíthat mozgásokat a dollár árfolyamában. Ez a tényező jelenleg kedvező, de fordulhat, ha meglepetésre az ellenzéki republikánusok nem nyernek többséget az amerikai törvényhozás egyik vagy mindkét házában. Kulcstényező, hogy néz ki és milyen piaci hatásokat gerjeszt a szerdán napvilágot látó magyar inflációs adat.

Hogy mit érdemes figyelni a forintszurkolóknak ebben a két napban, korábban így foglaltuk össze:

November 8., kedd – A havi devizatartalék adatát közli az MNB. A tartalék az elmúlt több mint egy évtized legmagasabb szintjein van, de figyelik, tekintve, hogy az energiakrízis miatt felszöktek Magyarország külső fizetési kötelezettségei. Az adat már kijött, csaknem kétmilliárd euró a csökkenés, de még mindig magasabb a tartalék szintje, mint két hónapja, és a forint nem hederít rá. Devizatartalék-adatokat közölnek egyébként a napokban a régiónkban a csehek és a lengyelek is, és inflációs adatot a csehek.

November 9., szerda – A hét adata: a magyar októberi Egy ideje már ez a legizgalmasabb magyar adat, amelynek a legkiszámíthatatlanabb a hatása a forintra. Már 20 százalék felett járunk, és akár apró további emelkedés is nagy felfordulást képes okozni, nem feltétlenül a forintárfolyam javára. Szerdán összeül a lengyel jegybank, a délutáni döntés, ha a piacokon galamblelkűnek látszik, kiszámíthatatlan hatásokkal járhat akár a forintra is.