A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 30,46 pontos, 0,07 százalékos csökkenéssel, 44 277,83 ponton zárta a mai napot. A részvénypiac forgalma 12,5 milliárd forint volt, a vezető részvények vegyesen teljesítettek – írja az MTI.

A Mol árfolyama 12 forinttal, 0,46 százalékkal, 2606 forintra csökkent, 1,9 milliárd forintos forgalomban, míg az OTP-részvények ára 5 forinttal, 0,05 százalékkal, 10 490 forintra esett, forgalmuk 9,1 milliárd forintot tett ki. 

A Magyar Telekom árfolyama 1 forinttal, 0,32 százalékkal, 318 forintra erősödött, forgalma 79,7 millió forint volt.

A Richter-papírok árfolyama 30 forinttal, 0,37 százalékkal 8220 forintra nőtt, a részvények forgalma 1,1 milliárd forintot ért el. A kis és közepes részvények indexe, a BUMIX 3675,21 ponton zárt szerdán, ez 9,39 pontos, 0,25 százalékos csökkenés a keddi záráshoz viszonyítva.

A BUX ugyan enyhe mínuszban fejezte be a napot, de ezzel is túlteljesítette a legtöbb európai részvényindexet, a nemzetközi hangulat kedvezőtlen a geopolitikai kockázatok erősödése miatt – mondta Török Lajos, az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzője a hírügynökségnek. A szakértő szerint a Mol árfolyamán látszik a sérülésének negatív hatása, bár a szállítás folytatódik, de az ideiglenes leállás ismét felhívta a figyelmet a kockázatokra.

Könnyen kicsengethetnek a pesti börze fekete bárányának

Az MNB felhívta az OTT-ONE figyelmét, hogy ha a határozati kötelezéseknek nem vagy nem teljeskörűen, illetve késedelmesen tesz eleget, a jegybanknak jogszabályban biztosított intézkedések alkalmazására van lehetősége, ideértve a tőzsdei terméklistáról történő törlést is.