BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Osztalékfizetésre készül a Waberer’s

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság
A harmadik negyedév 18 százalékos növekedést hozott, felfelé módosította éves profitcélját a menedzsment

Közzétette harmadik negyedéves jelentését a Waberer’s, amely szerint az időszak árbevétele éves összevetésben 18 százalékkal nőtt, és közel 175 millió eurót tett ki. Az üzemi eredmény (EBIT) 9,7 millió euró volt, a nettó profit pedig 4,1 millió euró. Jó hír a részvényesek szempontjából, hogy osztalékfizetésre tesz javaslatot az igazgatóság. 

waberer's
Fotó: Nicolas Materlinck / AFP
A Waberer's árfolyama
 

A negyedéves árbevétel-növekedést a nemzetközi szegmens 27,1 százalékos, illetve a regionális logisztikai szegmens 14,8 százalékos árbevétel-növekedése támogatta, míg az egyéb árbevételek a bázisidőszak szintjéhez képest 13 százalékkal csökkentek, amit – az előző negyedévhez hasonlóan – a forint euróhoz képesti gyengülése okozott. A logisztikai divízió árbevétel-növekedése részben a kedvezőbb fuvarozási díjszinteknek, részben az üzemanyagár-emelkedés automatikus árbevétel-korrekciós hatásának köszönhető, illetve annak, hogy a társaság továbbra is sikeresen képes a működési költségek (energia, bér, alkatrész) hektikus változását az árakban érvényesíteni.

A 4,1 millió eurós nettó eredmény 0,8 millióval múlta felül a 2021-es év harmadik negyedévét. A nettó adósságállomány 144 millió euróra emelkedett, ami a 12 havi EBITDA 1,8-szerese. 

Tekintettel a pénzügyileg eredményes csoportszintű működésre, illetve a stabil finanszírozási háttérre, a társaság igazgatósága úgy határozott, hogy 

ha az üzleti környezetben nem következik be nagyobb romlás a következő hónapokban, akkor a közgyűlésnek javasolni fogja a részvényesek részére osztalék kifizetését a 2022-es üzleti év eredménye alapján, 

figyelembe véve a törvényi és szerződéses korlátokat – különös tekintettel a kibocsátott kötvény dokumentációjában vállalt korlátozásokra. A pontos mértékről a későbbiekben születik döntés.

A menedzsment értékelése szerint, ha a piaci körülményekben drasztikus romlás nem történik a hátralévő 2 hónapban, a korábban meghirdetett éves EBIT-célt – mint a vállalat alaptevékenységének eredményességét legjobban reprezentáló mutatót – túlszárnyalva,

30 millió euró feletti adó- és kamatfizetés előtti eredmény érhető el.

Adózott eredmény soron azonban várhatóan a növekvő kamatköltségek és az euró-forint árfolyam változása – döntően technikai – hatására a tavalyi érték alatti eredmény várható – olvasható a közleményben. 

Barna Zsolt vezérigazgató elmondta: 

reálisnak tűnhet az a cél, hogy a teljes üzleti év eredménye – EBIT-szinten számítva – az elmúlt tíz év legmagasabb konszolidált értékét éri el, ezzel újabb bizonyítékát adva a társaság sikeres stratégiájának.

 

 

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.