Már az FTX összeomlásakor is  figyelmeztettek szakértők, hogy az egyik vezető szereplő kiesése valóságos csődhullámot indít majd el a digitális piacon. Úgy tűnik, nem tévedtek, ugyanis néhány héttel az FTX bedőlése után a kriptopiaci hitelező BlockFi is csődöt jelentett.  

A csőd várható volt, ugyanis a társaság már november elején leállította a kifizetéseket, és korlátozta a platformján végezhető tevékenységet.

Closeup,Of,A,Silver,Ethereum,Crypto,Coin,On,Top,Of
Fotó: Shutterstock


Az FTX bukása után azonban továbbterjedtek a „fertőző hatások”, amik elvezettek a BlockFi végéhez. 

Maga a társaság is a kriptotőzsde csődjére hivatkozik, és a digitális piac lassan egy éve tartó lejtmenetét jelöli meg a csődöt kiváltó fő tényezőként.

Valójában azonban a BlockFi szorosan összefonódott az FTX-rokon Alameda Researchel, amely a hónap elején nem törlesztette meglévő, 680 millió dolláros tartozását.  

A csőd ugyanakkor új helyzetet teremt. A BlockFi-nek ki kell ugyanis dolgoznia egy törlesztési tervet, és világossá válhat az is, hogy mennyi pénzt kaphat vissza az FTX-től. A cég pénzügyi tanácsadója, Mark Renzi a bíróságon elismerte, hogy egyelőre még nem ismerik pontosan az FTX összeomlásának következményeit.

Csak a BlockFi 10 legnagyobb hitelezője majd 1,2 milliárd dollárral tartozik az Egyesült Államok a Trenton állambeli csődbíróságához benyújtott beadványok szerint, és ennél jelentősen nagyobb az ügyfelekkel szemben fennálló teljes kötelezettségállománya.

Ezek közül kimagasló az  Ankura Trust Company LLC, a BlockFi egyik vagyonkezelője felé fennálló mintegy 730 millió dollár kintlévőség.

Cryptocurrency,World,Future,Financial,Currency,Cash,Money,Metaverse,Intent,3.0
Fotó: Shutterstock

A bírósághoz eljutatott dokumentumok szerint komoly felelősség terhelheti a Valar Venturest, a kockázatitőke-cég a BlockFi részvényeinek 19 százalékát birtokolja, így  az egyik legnagyobb részvényes. Érdekesség, hogy a társaság vezetője, Peter Thiel tavasszal, egy konferencián arról beszélt, hogy a „bitcoin egy forradalmi, ifjúsági mozgalom”.

Az FTX csak a jéghegy csúcsa

Már hónapokkal a meghatározó kriptotőzsde összeomlása előtt is fájdalmasan érintette a BlockFi-t a kriptopiac mélyrepülése. Mark Renzi szerint a céget már a szingapúri Three Arrows Capital összeomlása is érzékenyen érintette, ugyanis a BlockFi hitelezte a mára felszámolt céget is. A kriptocégek sorozatos bedőlése miatt a befektetők bizalma elszállt, a platformokról kivonták az eszközöket, így a BlockFi eszközállománya is a januári 12 milliárd dollárról 2 milliárd dollár alá esett. A cég kölcsönt vett fel az FTX-től, ami némileg megerősítette az ügyfelek bizalmát. 
 

Sajnos ez azonban átmenetinek bizonyult

– hangsúlyozza Renzi. Az FTX látszólagos megmentése is hamvába holt, a kriptotőzsde pedig nem kapta meg a BlockFi által beígért kiegészítő finanszírozást sem. „ A helyzet az egész kripto ökoszisztéma hiányos kockázatkezelési folyamataira világít rá” – mondta Monsur Hussain, a Fitch Ratings ügyvezető igazgatója.

A BlockFi csődbejelentése azonban jelentősen eltér az FTX eljárásától. 

Abból ugyanis hiányoznak az alapvető információk, például nem tartalmazza a szerkezetátalakítási stratégiát sem. Renzi szerint ugyanakkor a BlockFi által közölt adatok és információk hitelesnek tűnnek. A BlockFi előzetes szerkezetátalakítási javaslata szerint a felszámolás végén megmaradó készpénzt visszaadná az ügyfeleknek kompenzációként.

A Bitcoin-dollár árfolyam
 

A BlockFi összeomlására nem reagált hevesen a kriptopiac, a egysége továbbra is 16 500 dollár körül mozog.