Érdemes felkészülni egy olyan elhúzódó visszaesésre a részvénypiacokon, amely rosszabb, mint 2000-es vagy a 2008-as – erről beszélt szerdán Doug Leone amerikai kockázatitőke-befektető, a Sequoia Capital alelnöke.

tőzsdei esés
Fotó: Shutterstock

Az alelnök borús kilátásokat fogalmazott meg a világgazdaságra vonatkozóan, és arra figyelmeztetett, hogy a mostani visszaesés rosszabb, mint a 2000-es és a 2008-as A mai helyzet szerinte sokkal nehezebb és nagyobb kihívást jelent, mint 2008-ban, amikor valójában egy kordában tartott pénzügyi válság volt, vagy mint a 2000-es évek technológiai válsága – mondta Leone a helsinki Slush startupkonferencián.

Itt egy globális válságról van szó. A kamatlábak világszerte emelkednek, a fogyasztók világszerte kezdenek kifogyni a pénzből, is van, és ott van a geopolitikai kihívások összes problémája.

A Nasdaq Composite közel 30 százalékkal esett az elmúlt egy évben, s Leone szerint legalább 2024-ig nem számíthatunk a technológiai cégek értékelésének helyreállására. A szakértő szerint a 70-es évek időszaka is visszaköszönhet, 16 évig tartó rossz befektetői környezettel. Vagy újraélhetjük a 2000-es éveket, amikor a tech részvények összeomlása után tíz év kellett a talpraállásukhoz. 

Hozzátette: „Azt hiszem, fel kell készülnünk egy hosszabb időszakra, amikor azt fogjuk tapasztalni, hogy … a fogyasztók kifogynak a pénzből, a kereslet csökken, a technológiai cégek csökkentik. a kiadásaikat.”