Bődületes esést produkált csütörtökön a Netflix árfolyama: 9 százalékot zuhant a papírok értéke napon belül, ami április óta a legnagyobb szakadás.

Az árfolyam beszakadásának oka a cég egyik újításában keresendő: a Netflix 6 hete indította el a reklámokat is megjelenítő, alacsonyabb áron elérhető csomagját, ami rossz teljesítményével alaposan alulmúlta a hirdetők várakozásait.
A cég ugyanis az ígért közönségszám csupán 80 százalékát tudta hozni, és ez feldühítette a hirdetőket.
Olyannyira, hogy azt is elérték a streamingóriásnál, hogy visszakapják az elköltött pénzüket vagy annak egy részét a szolgáltató ígéretének megszegése miatt.
A Netflix árfolyamesése egyébként egy még az idei borzasztó tőzsdei esztendőben is kivételesen rossznak számító nap folyamán jött, a Nasdaq 3 százalékot gyengült, az S&P 500 pedig 2,5 százalékos mínuszt produkált.
Wall Street-i szakemberek szerint ugyanakkor a kezdeti rossz teljesítményt nem érdemes általánosként elkönyvelni a cég reklámokkal érkező csomagját illetően, hiszen az még a kezdeti stádiumát éli. Véleményük szerint minden esély megvan annak elterjedésére, ugyanakkor egy érdekes meglátással is szolgáltak:
véleményük szerint az olcsóbb, reklámokat is tartalmazó csomag nem csábít új előfizetőket, csupán a már meglévők közül terel át sokakat az alacsonyabb árú szolgáltatás felé – de ez akár hosszú évekbe is telhet.
Ezzel pedig elérkeztünk a Netflix következő problémájához: nincs kellően nagy felhasználóbázisuk, amit meg is tudnának tartani. Ehhez ugyanis tartalom kell, ami pénzbe kerül, márpedig ez egyre drágább a hitelkamatok emelkedése miatt. Ráadásul a Netflixnek van egy alapvető strukturális problémája a riválisokkal szemben: nem tud csomagajánlatot tenni a vevők felé.
Amerikában ugyanis a Disney+, az Amazon Prime és a YouTube TV is csomagban érkezik, így már kiindulásként többet adva az előfizetők pénzéért, mint a Netflix, amely ilyen opciót nem tud felmutatni.
A problémát egyszerűen meg lehetne oldani: létre kellene hozniuk egy csomagot. Ehhez a legrövidebb út a felvásárlásokon keresztül vezet. A piacon a legnagyobb esélyt erre a Microsoftnak adják, velük már van közös biznisze Netflixnek.
Az mindenesetre biztos, hogy a legnagyobb streamingszolgátató lépéskényszerben van. A részvényárfolyam az idén járt már 74 százalékos szakadékban is, ehhez képest most mondhatni konszolidált állapotot mutat az 52 százalékos éves mínuszával.

A rossz évből egyébként a másik nagy streamingszolgáltató sem maradt ki: a Disney részvényei is kapituláltak az idén, 40 százalék körüli esést elkönyvelve.