A forint a reggeli 402-es euró árfolyamról el tudott mozdulni, mégpedig pozitív irányba, áttörte a 400 forintos lélektani határt is, jelenleg pedig egy euróért csupán 399,6 forintot kell fizetni.
A csütörtöki kereskedési nap felén túl járva viszont a gyengélkedés jeleit mutatja a budapesti tőzsde.
A BUX index az előző napi záráshoz képest jelenleg 0,52 százalékos mínuszban van, 43 925 ponton áll.
A vezető részvények közül az OTP árfolyama 955 milliós forgalom mellett 10 230 forinton áll, ami 0,49 százalékos csökkenés. A Richter papírjai 0,9 százalékos lejtmenetben vannak, 281 milliós forgalommal párosulva, jelenleg 8225 forintot kell egy részvényért fizetni.
A Mol kurzusa is csökkenő pályán van, eddig 0,38 százalékos negatív teljesítményt tudott ma felmutatni, mindössze 36 millió forintos forgalom mellett. Egy részvény 2606 forintba kerül a piacon. Az Alteo, amelynek a felvásárlásához közel jár már a Mol, 0,32 százalékos csökkenést mutat a nap eddigi szakaszában, 3140 forintos részvényenkénti ár és 34 millió forintos forgalom mellett.
A Magyar Telekom részvényárfolyama 0,58 százalékos mínuszban van, egy részvényért 343 forintot kell fizetni a tőzsdén.
A tengerentúlon a Dow Jones, a Nasdaq és az S&P 500 határidős részvényei is pozitív irányba mozdultak el a hivatalos kereskedési időszakot megelőző pre-marketben. A munkaügyi minisztérium csütörtökön közzétett adatai szerint a december 24-én véget ért héten 225 ezerre emelkedett a heti munkanélküli-segély iránti első alkalommal benyújtott kérelmek száma. Ez 9 ezerrel több, mint az előző heti 216 ezer. Az adat megfelelt a várakozásoknak.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.