A Mol reggeli bejelentése szerint Berislav Gaso, a magyar olajtársaság upstream (kutatás-termelés) üzletágának ügyvezető igazgatója február 28-tól távozik pozíciójából. A szakember 2016 óta az upstream üzletág vezetője, ezt megelőzően menedzsmentpozíciókat töltött be a Mol csoporton belül, upstream és pénzügyi területen, illetve az INA-ban – írta reggel a Világgazdaság, most pedig az is kiderült, hol folytatja a szakember. 

Fotó: Mohai Balázs

Az osztrák olajtársaság közleménye szerint Gaso az OMV igazgatóságában folytatja, első munkanapja 2023. március 1. lesz. Addigra az OMV végrehajtja azokat az átszervezéseket, amelyek Gaso pozícióját is érintik. Az új energetikai szegmens, amelyért a szakember felel majd, a megújuló energiákra, például a geotermikus energiára és a felszín alatti kapacitások kiaknázására fog fókuszálni – mondta Mark Garrett, a felügyelőbizottság elnöke. A lépés része az OMV azon stratégiájának, hogy 2030-ig 20 százalékkal csökkentse az olaj- és gázkitermelést, és legkésőbb 2050-ig nettó nulla kibocsátású vállalattá váljon.