Nagyon jól jártak a Tesla részvényének esésre fogadó befektetők: a Financial News összesítése szerint 15,7 milliárd dollárnyi hasznuk származott csak ebből a részvényből a shortolóknak, miután a világ első számú elektromosautó-gyártója piaci értékének több mint 70 százalékát elveszítette.

Az elektromos járművek gyártóinak részvényeit – mutat rá az elemzés – tavaly még az ág is húzta:
a bizonytalan makrogazdasági környezet, a negatív befektetői hozzáállás, a vártnál alacsonyabb értékesítési bővülés mind-mind hozzájárultak az árfolyamok eséséhez.
Persze nem csak a Tesla részvényén kereshettek sokat a spekulánsok a tavalyi tőzsdei mélyrepülés miatt: ahogy korábban már a VG is beszámolt róla, a shortoló kereskedők együttesen 300 milliárd dollárt nyertek a piac bődületesen rossz tavalyi teljesítményén, de persze az nem volt mindegy, pontosan melyik szektor vagy részvény bukására játszottak.
A Tesla, a Meta, az Alphabet és az Amazon is jó választásnak bizonyult, akik viszont például az energiaszektor zuhanását várták, alaposan ráfáztak.
A szektorok közül leginkább a szolgáltató és a távközlési szegmens bukására érte meg fogadni, ezek estek a legnagyobbat tavaly.
De a sokat emlegetett technológiai szektor sem bizonyult rossz választásnak, 27 százalék feletti negatív teljesítménye sokakat tehetett boldoggá.