Számszakilag gyengén, mégis jó hangulatban zárta az évet a Facebook anyavállalata, a Meta Platforms, amely a tavalyi negyedik negyedévben csupán 4,65 milliárd dolláros adózott eredményt ért el, 55 százalékkal kevesebbet, mint egy évvel korábban. Az egy részvényre jutó adózott nyereség (EPS) tavalyelőtt ilyenkor 3,67 dollár volt, most 1,76 dolláros adatot közölt a Meta a szerdai esti New York-i tőzsdezárást követően közzétett gyorsjelentésében. Az átalakítási költségekkel korrigált EPS 3 dollárra jött ki, szemben a Zacks elemzőinek a 2,12 dolláros előrejelzésével. 

Germany,-,January,18,2022:,Donald,Trump,Silhouette,And,Facebook,Logo
Donald Trump Meta
A  Meta visszaengedte Donald Trumpot a Facebookra, talán ez is növelheti a közösségi portál látogatottságát. 
Fotó: Camilo Concha / Shutterstock

A költségeket nagyon megdobta a cég által még november elején bejelentett 11 ezer fős, azaz a létszám 13 százalékát érintő leépítés, amely 4,2 milliárd dolláros tételt jelentett a tárgyidőszakban. December végén a cégnél 86,5 ezren dolgoztak világszerte, s ekkorra az elbocsátások több mint felét már végre is hajtották.

A Meta Platforms árbevételét a Refinitiv elemzői konszenzusa 31,53 milliárd dollárra tette, ehhez képest 32,17 milliárdos adattal szolgált a Mark Zuckerberg alapító-vezérigazgató által irányított óriáscég, ez 4 százalékkal marad el a 2021-es bázistól.

A teljes évet 116,6 milliárdos bevétel és 23,2 milliárd dolláros adózott nyereség jellemezte. 

A fő sorokon tehát pozitív meglepetést okozott az Instagramot, a Facebookot és a WhatsAppot magába foglaló Meta, le is csaptak a részvényeire a befektetők, 

akik a zárás utáni elektronikus kereskedésben percek alatt 19 százalékkal hajtották fel az Meta árfolyamát. Volt honnan visszajönni, hiszen a Facebook anyacége tavaly 63 százalékot veszített piaci kapitalizációjából. A mostani miniraliban közrejátszott az is, hogy 

a cég gigantikus, 40 milliárd dolláros részvény-visszavásárlási programot jelentett be, 

valamint az, hogy az idei első negyedévre megfogalmazott 26–28,5 milliárd dolláros bevételi tervük szinkronban van a Refinitiv 27,14 milliárdos konszenzusával, sőt pozitív piaci környezetben a sáv felső határát is könnyedén megcsíphetik. Ugyancsak pozitívumként értékelte a piac, hogy idénre további 5 milliárd dolláros költségcsökkentést rendelnek el a Facebooknál, és féken tartják a kiadásaikat is, ám azok még így is a 89–95 milliárd dolláros sávba esnek majd. 

Hab a tortán, hogy Zuckerbergék azzal nyugtatták a befektetőket, miszerint a hirdetési piac mégsem omlik össze az idén, épp ellenkezőleg, a hozzájuk beérkezett információk szerint egyenletesen növekedhet a hirdetési igény a vállalatok részéről. Közleményében Mark Zuckerberg büszkén említi, hogy 

a napi rendszerességgel a Facebookot használók tábora elérte a 2 milliárd főt,

a havonta legalább egyszer benézők tábora pedig 2,96 milliárdosra gyarapodott. Előbbi négy, utóbbi kétszázalékos bővülést jelent éves alapon.

Illustration Of TikTok Logo
A kínai hátterű TikTok villámgyors előretörésére Zuckerbergék nem voltak felkészülve.
Fotó: Nicolas Economou / NurPhoto via AFP

A Metánál nem örülhettek a kínai rivális, a rövid videókkal pokoli népszerűségre szert tett kínai TikTok előretörésének, ahogy a céget a komplett tech szektort érintő befektetői megítélés romlása is rosszul érintette. Erre még rátett egy méretes lapáttal az évtizedes magasságba szökött és a gazdasági bizonytalanságok közepette egyre visszafogottabb hirdetési hajlandóság, ami a Meta bevételeit is apasztotta. 

A Facebook és az Apple új adat- és fogyasztóvédelmi szigorítása is a Facebook ellen hatott, a megrendelők ugyanis nem látták biztosítottnak, hogy hirdetésük elér a célcsoporthoz, ez sokakat elbizonytalanított, mély nyomot hagyva a Facebook hirdetési bevételein. 

A metaverzummal kapcsolatos fejlesztéseket végző, egyszersmind a jövőt építő divíziójuk továbbra is masszív veszteséget termel. 

A Facebook Reality Labs (FRL) a megelőző negyedév 3,7 milliárdja után a negyedik negyedévben 4,3 milliárd dolláros mínuszt hozott össze, igaz, ez az elemzők által reméltnél százmillióval kevesebb. A teljes tavalyi évben 13,7 milliárd dolláros veszteséget okozott az FRL, miközben 2,2 milliárdos bevételt is termelt. 

Facebook CEO Mark Zuckerberg testifies before the House Judiciary Subcommittee on Antitrust, Commercial and Administrative Law hearing on "Online Platforms and Market Power" in the Rayburn House office Building on Capitol Hill in Washington, DC on July 29, 2020. (Photo by MANDEL NGAN / POOL / AFP)
Mark Zuckerberg töretlenül hisz a Metaverzum-projekt sikerében, a befektetők már nem annyira lelkesek.
Fotó: Mandel Ngan / Pool via AFP

Egy évvel korábban a bevétel hasonlóan alakult, a veszteség viszont 10,3 milliárd dollár volt. A masszív veszteségek ellenére a cégvezetés mereven ragaszkodik az új világot és ezzel párhuzamosan új bevételi lehetőségeket teremtő metaverzumhoz, de erről a költségek visszavágását követelő részvényesekkel is meg kell majd vívniuk a maguk csatáját.