BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok
Tiktok,Logo,

A TikTok betiltását javasolják japán képviselők

Japán képviselők egy csoportja a dezinformációkat terjesztő közösségi platformok betiltását javasolja. Bár a tervezet elmondásuk szerint nem egyetlen cég ellen irányul, gyakorlatilag a TikTokról van szó.

A Japánban kormányzó Liberális Demokrata Párt néhány képviselője a jövő hónapban olyan tervet nyújt be, aminek értelmében betiltanák a dezinformációs kampányokra használt közösségi platformokat.

Tiktok,Logo,
Fotó: Shutterstock

Ha egy alkalmazást egy bizonyos ország egy bizonyos pártja szándékosan használja befolyásolásra, akkor meg kell fontolni az adott platform azonnali leállítását

 – jelentette ki Norihiro Nakajama a Reutersnek adott interjújában. Hozzátette: egyértelművé kell tenni, hogy a közösségi platformok elérése leállítható, így kordában lehet őket tartani. Szerinte ez azt jelenti, hogy például a TikTok elveszíti a szigetországban lévő 17 millió felhasználóját és nem fér hozzá a japán piachoz, amennyiben vét a szabályok ellen. A politikus hangsúlyozta, hogy a javaslat nem egyetlen platform ellen irányul, 

bár a szövegkörnyezet alapján egyértelműen a TikTokról van szó.

Legutóbb a francia kormány tiltotta meg több alkalmazás, köztük a TikTok videómegosztó applikáció telepítését és használatát a kormányzati dolgozók hivatalos eszközein. Több országban is hasonló intézkedésre került sor, például az Egyesült Államokban, Új-Zélandon, Kanadában és Hollandiában is megtiltották az államigazgatásban a hivatali informatikai eszközökön a TikTok használatát, valamint az Európai Bizottság is hozott intézkedést a cég ellen. Csehországban a képviselőház és a szenátus hivatali gépein nem lehet a platformot használni.

Az amerikai kongresszusban éppen egy olyan törvénytervezet kidolgozása folyik, amely felhatalmazást adhat Joe Biden elnöknek arra, hogy teljes körű tilalmat vessen ki az alkalmazásra az országban, míg a Kínával területi vitában álló India 2021-ben végleg és teljeskörűen betiltotta 59 kínai alkalmazás, köztük a TikTok használatát az országban.

A TikTok kritikusai szerint Peking arra kényszerítheti a platformot, hogy átadja a felhasználói adatokat és befolyásolja, hogy a nézők mit látnak az alkalmazásban. A vállalat erre azt válaszolta, hogy még soha nem kapott ilyen kérést, és ha kapna, megtagadná annak teljesítését. A Be Social ügyvezetője, Forgács Mariann a VG Podcastban arról beszélt, hogy a TikTokot szabályozni kell, de tiltani nem érdemes. Hozzátette: egy VPN-program segítségével pillanatok alatt megkerülhető bármilyen szigorú intézkedés.

Macskás videók akadályozzák a lőszergyártást

A norvég kormány és egy állami tulajdonú finn védelmi cég által birtokolt Nammo a Norvégia középső részén, Raufossban található üzemét szerette volna bővíteni a megnövekedett kereslet miatt, ám az áramszolgáltató közölte, hogy nincs tartalékkapacitás a térségben, azt ugyanis már lefoglalta az adatközpont, aminek egyik fő ügyfele éppen a TikTok.

 

Podcastok

Továbbiak
Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.