Tőzsdei bevezetése óta a legmagasabb éves üzemi eredményét (EBIT) és üzemieredmény-marzsát érte el tavaly a Waberer’s International – derült ki a cég hétfőn publikált negyedik negyedéves gyorsjelentéséből. A konszolidált nettó profit azonban 10,5 százalékkal, 16,2 millió euróra esett.

20220517 Maglód Hello Parks logisztikai központFutureal
Fotó: Kallus György / VG

A Budapesti Értéktőzsde Prémium kategóriájában jegyzett vállalat 33,3 millió eurós működési eredményt termelt, amire tekintettel a menedzsment részvényenként 100 forintos kifizetését javasolja a közgyűlésnek.

Mintegy 14 százalékkal, 676 millió euróra növelte árbevételét a csoport, miközben az EBIT még ennél is nagyobb mértékben, 22,5 százalékkal bővült. Eközben az üzemieredmény-marzs egy év alatt 4,6 százalékról 4,9 százalékra javult.

A nettó nyereség 10,5 százalékos lemorzsolódását a menedzsment a hektikus euró/forint árfolyammozgással magyarázta, amely 4 millió euró veszteséget okozott.

A nem realizált, készpénzmozgással nem járó pénzügyi eredmény nélkül számolt éves nettó eredmény 20,2 millió euró volt, ez 2,9 millióval szárnyalta túl a 2021-es mutatót.

Fenti teljesítményét a működésére több szempontból is kedvezőtlenül ható háborús viszonyok közepette hozta össze a vállalat. A mostoha körülmények között elért növekedésben a menedzsment szerint jelentős szerepet játszott, hogy az elmúlt években olyan válságálló cégcsoportstruktúrát alakított ki a vállalat, amelyben mindhárom üzleti szegmens hasonló súllyal járulhatott hozzá a nyereséges működéshez.

Barna Zsolt, a Waberer’s International vezérigazgatója a jövő évre nézve elmondta, hogy az elmúlt időszakban további növekedést támogató beruházásokat is előkészítettek, illetve részben el is indították őket.

A következő évben csökkenhet a logisztikai szolgáltatások iránti kereslet mind kontinentális, mind regionális viszonylatban a romló ipari termelési, illetve lakossági fogyasztási trendek következtében, ám ez a tendencia a Waberer’st kevésbé érintheti a magas hozzáadott értékű, minőségi logisztikai szolgáltatásokra fókuszáló működése miatt

– tette hozzá.

Konzervatív tervezés mellett a cégvezetés 2023-ban mérsékelt árbevétel-növekedésre, valamint a 2022-es év EBIT-teljesítmény megismétlésére számít, levonva ebből a tavalyi 2,7 millió eurós beruházási támogatást mint egyszeri tételt.

A Waberer’s árbevétele 2022 negyedik negyedévében éves bázison 11 százalékkal, 169,2 millió euróra emelkedett. A bővülést elsősorban a nemzetközi fuvarozási szegmens (ITS) 22,5 százalékos növekedése támogatta, míg a logisztika (RCL) forgalma 0,1 százalékkal csökkent.

A biztosítási üzletág negyedéves árbevétele a bázisidőszak szintjéhez képest 10 százalékkal esett vissza, amit – az előző negyedévekhez hasonlóan – a forint euróhoz képesti gyengülése okozott. 

Éves szinten az ITS-szegmens árbevétele 22,8, az RCL-é pedig 8,5 százalékkal gyarapodott, míg a biztosítás díjbevétele 7,8 százalékkal zsugorodott az előző évhez mérten.

Az év utolsó három hónapjában a nettó eredmény 31,8 százalékkal, 7,8 millió euróra javult, amiből 2,5 milliót tett ki az akkor már beindult forinterősödés hatására felhalmozódó nem realizált pénzügyi nyereség.

Főként a készpénzből, illetve lízingből finanszírozott flottacsereprogram miatt a Waberer’s nettó adósságállománya 28,3 millió euróval nőtt 2022-ben. A csoport nettó tőkeáttételi mutatója a 12 havi rendszeres EBITDA 1,88-szorosa volt, az elmúlt negyedévek átlagához hasonlóan.

Üzembe állt a Waberer’s első elektromos nyergesvontatója

A szállítmányozó cég tulajdonába került Magyarország első tisztán elektromos meghajtású Volvo nyergesvontatója.