Jóllehet a zökkenőmentes generációváltáshoz nagyon praktikus eszköz a családi vagyonkezelés, ez Magyarországon – főleg történelmi okokra visszavezethetően – még nem igazán terjedt el. Ha belegondolunk, nálunk napjainkban kerül először módszeresen és nagy tömegben a következő generáció kezébe a rendszerváltozás környékén már aktív, a magáncélú tőkefelhalmozás lehetőségét az elsők között kihasználó alapítók vagyona.
A céges és magánvagyonok zöme felett még mindig jellemzően az első generáció rendelkezik, idehaza ugyanis a leggyakoribb hozzáállás az, hogy az alapító tulajdonos a végsőkig viszi a vállalkozást és a család pénzügyeit. Ennek több oka lehet. Az egyik, hogy családon belül nem talál méltó utódot, vagy egész egyszerűen senki nem hajlandó átvenni a stafétát. A másik, szintén generális ok pedig az, hogy nálunk nem volt ideje kialakulni az átadás-átvétel megfelelő gyakorlatának, amelynek tőlünk nyugatabbra már akár évszázadok óta megvan a maga kultúrája és bevett eszközrendszere.
A jól ismert történelmi eltéréseken túl itthon egészen a közelmúltig a jogszabályi háttér sem tette lehetővé és támogatta azon speciális vagyonkezelési intézmények létrehozását, amelyekkel jelentősen megkönnyíthető a rendezett vagyontranszfer folyamata. Ennek megtörténte pedig szinte elkerülhetetlen, előbb-utóbb átadóként vagy átvevőként, de szembesülünk ezzel a nem könnyű teherrel. Tanácsadó kollégáimhoz hasonlóan – a jó tapasztalatok mellett – nagyon sok rossz példát láttam már az elmúlt időszakban arra vonatkozóan, hogy kinek miként sikerült megbirkózni ezzel a feladattal.
Pedig jó néhány buktatót lehet kikerülni a családi vagyonkezeléssel, amelynek az első lépése, hogy a családfő időben bevonja a banki kapcsolataiba és a befektetéseivel kapcsolatos operatív folyamatokba a potenciális örököseit. Így gondosan megtervezhető és fokozatosan megvalósítható az az átmenet, amellyel a háttérbe vonuló alapító helyét a következő generáció veszi át, jellemzően mindkét oldal teljes megelégedettségére.
