Jelentős gyengülésnek indult a forint szerda délelőtt, az euróval szemben 0,7 százalékot veszített reggel kilencig a hazai fizetőeszköz, miután a Világgazdaságnak nyilatkozott a Magyar Nemzeti Bank alelnöke.  Az interjút a Bloomberg és a Reuters is átvette, és ezeknek a hírügynökségeknek a piacbefolyásoló anyagait árgus szemekkel figyelik a kereskedők a nemzetközi devizapiacokon. Az euró jegyzése ezzel rövid idő alatt 371-ről a 374-es szint fölé, 374,6-re ugrott. A dollárt 0,8 százalékkal drágábban, 341 forinton jegyzik.

forint
euro
Fotó: Vémi Zoltán / Világgazdaság

A forintgyengülés mögött Virág Barnabás szavai állhatnak, a jegybank alelnöke a VG-nek adott szerda reggeli interjúban úgy fogalmazott, a kamatfolyosó felső szélének jelentősebb szűkítéséről a monetáris tanács jövő heti ülésén döntés is születhet. Vagyis a monetáris kondíciók lazítását lengette be az MNB-alelnök, a befektetők pedig kamatvágást kezdhetnek el árazni a piacon.

A magyar tőzsdén rossz hangulatban indult a szerdai kereskedés, a BUX 0,3 százalékos gyengüléssel, 43 614 ponton indította a napot.

Az OTP árfolyama 0,3 százalékkal, 9870 forintra ereszkedett, a Mol részvényei 0,2 százalékkal kerültek lejjebb, 2710 forintra. A Richter kurzusa 1,1 százalékkal, 7805 forintra esett, a Magyar Telekom részvényárfolyama pedig fél százalékkal, 416 forintra csökkent.