És mégis pluszban zárt a BUX
Az OTP-részvények 1 százalékos gyengülése, valamint az immár idei osztalékszelvénye nélkül forgó Magyar Telekom közel ötszázalékos zuhanása dacára, a pesti börze vezető indexe 0,2 százalékkal, 46 741 pontra emelkedett kedden. A részvényszekció forgalma meghaladta a 8,1 milliárd forintot.

A legnagyobb hazai bank papírjai 11 080 forinton, míg a Telekom-részvények 417 forinton zártak. Utóbbiakkal kapcsolatban érdemes megjegyezni, hogy az osztalék összegét a cég 30,6 forintban állapította meg, a részvényei pedig kedden csupán 22 forinttal értékelődtek le.
A másik oldalon a Mol 1,1 százalékkal, 2796 forintra, a Richter pedig 0,9 százalékkal, 8415 forintra drágult.
A kisebb kapitalizációjú cégek részvényei közül a hétfőn a vártnál jobb eredményekkel kirukkoló Waberer’s több mint 4, az osztalékfizetése részleteiről kedden beszámoló Duna House pedig több mint 6 százalékkal lőtt ki.
A továbbra is erőt mutató forintból 371,2 egységet kellett adni késő délután egy euróért.


