BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok
Apple WASHINGTON D.C., UNITED STATES - JANUARY 19: The Apple Carnegie Library is seen in Washington D.C., United States on January 19, 2023. Celal Gunes / Anadolu Agency (Photo by Celal Gunes / ANADOLU AGENCY / Anadolu Agency via AFP)

Ismét az iPhone húzta ki az Apple-t a pácból

Negyedéves bevételi rekordot ért el az Apple az iPhone-ok értékesítéséből, amit jórészt a feltörekvő piacokon indított offenzívájának köszönhet. Az Apple szolgáltatásaira már közel egymilliárdan fizetnek elő.

Az Apple-nek ismét sikerül meglepnie a piacot a várakozásokon felüli teljesítményével, ezzel az utóbbi kilenc negyedévéből már nyolcban hagyta állva az elemzőket. A technológiai óriáscég üzleti évének április 1-jével zárt második negyedében ismét bizonyította masszív ellenálló képességét, ezúttal az iPhone-eladások felfuttatása és a feltörekvő ázsiai piacok járultak hozzá a pluszteljesítményhez, ami az amúgy is felülértékelt részvény árfolyamának 2,5 százalékos erősödéséhez vezetett a csütörtöki New York-i tőzsdezárást követő elektronikus kereskedésben. 

Már India, Mexikó és Brazília is az iPhone által „megszállt” országok közé tartozik.
  Fotó: AFP

A hangulatot javította, hogy a cégvezetés a tavalyihoz hasonlóan 90 milliárd dolláros részvény-visszavásárlási programot hirdetett, miközben a negyedéves osztalékot 23-ról 24 centre emelte. Az Apple árbevétele 2,5 százalékkal, 94,84 milliárd dollárra csökkent, miközben a Refinitiv elemzői konszenzusa 4,4 százalékos visszaesést valószínűsített. 

Az egy részvényre eső nyereségnél (EPS) a tavalyival megegyező, 1,52 dolláros adatot publikáltak, 9 centtel jobbat a vártnál. 

Az adózott nyereség 25,01 milliárd dollárról 24,16 milliárdra mérséklődött. Az Apple bevételeinek hagyományosan több mint 50 százalékát adó iPhone-eladásokból a Wall Street 3,3 százalékos visszaesést sugalló előrejelzésével szemben 1,5 százalékkal több, 51,33 milliárd dolláros bevétele származott. 

Bár a gyorsjelentésben részletes adatokat nem közöltek, ebben nagy szerepe volt az indiai piacon indított offenzívának, amelynek Tim Cook vezérigazgató múlt hónapban tett látogatásával és az első hivatalos Apple-szaküzletek megnyitásával újabb lökést adott. Az is közrejátszik az ottani forgalom megugrásában, hogy az Apple részben átvitt gyártókapacitásokat Kínából a világ immár legnépesebb országának számító Indiába, ahol a terméket így kvázi a sajátjukként is kezelik.

Cook a Reutersnek adott interjújában azzal büszkélkedett, hogy 

az iPhone-bevételek rekordot döntöttek – legalábbis a leggyengébbnek számító év eleji időszakban. 

Hozzátette, hogy az indiai mellett a mexikói és a brazil piacot is sikerült megdolgozniuk, s hogy hosszú idő után most először a termelést sem hátráltatta a beszállítói láncok szakadozása. A kínai piacnak viszont az eddiginél is nagyobb figyelmet kell szentelniük, az ottani első poszt-Covid-hónapokban ugyanis 2,9 százalékkal csökkent a forgalmuk.

Tim Cook to Open First Apple Store in India in Pivot Beyond China
Tim Cook, chief executive officer of Apple Inc., center right, shakes hands with a customer during the opening of the new Apple BKC store in Mumbai, India, on Tuesday, April 18, 2023. Apple's sales drive is set for a boost as it opens its first local store Tuesday in an upscale business district in Mumbai. Photographer: Indranil Aditya/Bloomberg via Getty Images
Tim Cook személyesen avatta fel az első indiai Apple-szaküzletet áprilisban.
Fotó: Getty Images

Bár a kiugróan magas inflációs környezet a luxusterméknek számító iPhone-ok iránti keresletre is nyomást helyezett, korántsem akkorát, hogy a készülékhez szoktatott emberek milliói lemondjanak a legújabb modell megvásárlásáról. 

Noha a Canalys piackutató cég szerint a globális okostelefon-szállítások látványos esésnek indultak, az első negyedév 13 százalékkal alacsonyabb forgalmából az Apple semmit sem érzett meg, sőt, növelni tudta piaci részesedését androidos versenytársaival szemben. Hasonló adatokat közölt az IDC is.  

Igaz, az Apple már jó pár éve nem közöl darabszámra vonatkozó eladási statisztikákat, és vélhetően kevesebb okostelefont tudott értékesíteni, azokat viszont az áremeléseknek köszönhetően magasabb haszonkulccsal.

A bruttó haszonkulcsokkal a folyó negyedévben sem lesz gond, 

sőt, Luca Maestri pénzügyi igazgató az elemzőikonferencia-híváson a marzsot 44–44,5 százalék közé tette, ami magasabb a 43,7 százalékos konszenzusnál. Igaz, a bevétel valószínűleg nem fog 2,1 százalékkal, 84,7 milliárd dollárra nőni, ahogy az elemzők remélték, mert Maestri szerint inkább minimális csökkenés van benne a pakliban.

Negyedéves Mac-eladások milliárd dollárban. Az év első három hónapja 30 százalékos visszaesést hozott

Az okostelefonon kívüli üzletágak közül a Mac számítógépeknél mértek igen erős visszaesést, de ez borítékolható volt, hiszen a Canalys a negyedévre a globális PC-piac beszűküléséről közölt statisztikát – éves összevetésben 33 százalékkal kevesebb számítógépre mutatkozott csak igény. 

Csekély vigasz, hogy a Maceknél mért 30 százalékos visszaesés kisebb volt a globális átlagnál, de így is túllépett a 25 százalékos mínuszt jósoló elemzői konszenzuson. A viselhető eszközök, így az Apple Watch és az AirPods forgalmazásával foglalkozó üzletág bevétele kevesebb mint 1 százalékkal csökkent, szemben a várt 4,4 százalékos mínusszal.

Már nem számít meglepetésnek, hogy az Apple szolgáltatásai diktálták ismét a legdinamikusabb, 5,5 százalékos forgalombővülési tempót. 

A 20,9 milliárd dolláros bevétel összedobásában az AppStore, az iCloud és az ApplePay szolgáltatás vitte a prímet. Az Apple szolgáltatásaira közvetve és közvetlenül már 975 millióan fizetnek elő, ez a december végihez képest 40 milliós, az egy évvel korábbihoz képest 150 milliós bővülés.

Apple Pay Later logo displayed on a laptop screen and Apple logo displayed on a phone screen are seen in this illustration photo taken in Krakow, Poland on June 7, 2022.
Az Apple olyan új szolgáltatásokat is bevezetett a piacra, mint  a halasztott fizetés.
Fotó: Getty Images

Elemzők szerint az Apple a technológiai szektor várható fellendülését is meg tudja majd lovagolni, sőt, riválisainál gyorsabban fog talpra állni. Ehhez azonban innovációkra lesz szüksége, amelyekből az Apple-t ismerve nem is lesz hiány. A Bloomberg értesülései szerint az Apple szokásos éves szoftverfejlesztői konferenciáján, júniusban bemutathat egy a valós és a virtuális világot ötvöző headsetet.

 

 

Ajánlott videók

Továbbiak

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.