A Toyota csoport márkáiból 800,9 ezret adtak el áprilisban, 4,9 százalékkal többet, mint egy évvel korábban. Érdemes megjegyezni, hogy a beszállítói nehézségek és a kínai piacot megbénító pandémia következtében tavaly áprilisban eleve alacsony volt az értékesítési darabszám, azaz a mostani erősebb teljesítményhez a bázishatásnak is köze volt.

Fotó: AFP
A világ legnagyobb autógyártója elsősorban Japánban és Kínában aratott, és különösen jól fogytak a hibrid hajtású autói. Hazai piacán a Toyota 21,5 százalékos bővülést ért el, a 125,3 ezer eladott járművének 60 százaléka volt hibrid hajtású, ami jól jelzi, hogy a Toyota, amit csak lehet, ki akar préselni a hibridtechnológiából, amelyet versenytársai – különösen Európában – gyakorlatilag leírtak, s szinte mindent a tisztán elektromos hajtású autók fejlesztésére és sorozatgyártásuk költségeinek leszorítására tettek fel.
Egy százalék = álomhatár?
Kínában a Toyota áprilisi eladásai 46,3 százalékkal, 162,5 ezerre ugrottak az egy évvel korábbihoz képest, náluk a benzines modelljeik is jól fogytak. A Toyota közleményéből az is kiderül, hogy a bZ4X modellcsaládra, valamint a csoport luxusmárkája, a Lexus 60 ezer dollárról induló RZ modelljére szorítkozó villanyautó-kínálatuknál is nagy lépést tettek előre, ha a teljes eladásokon belüli 1 százalékos határ átlépését annak lehet nevezni.

Mindenesetre a nemzetközi piacra szánt elektromos városi terepjáróikból 8584 kelt el világszerte. Mi több, az első négy hónapban eladott 26 ezer villanyautó már most meghaladja a tavaly összesen értékesített 24,5 ezer darabos volument.
Fuso–Hino-fúzió a láthatáron
A Toyota a haszonjárműszegmenst sem hanyagolja el, sőt: kedden kiadott közleményében jelentette be, hogy együttműködési szándéknyilatkozatot írt alá a Daimler Truckkal, a Mitsubishi Fuso Truck and Bus Corporationnek (MFTBC, röviden Fuso) és a saját tulajdonában lévő Hino Motorsszal elektromos és hidrogénhajtású technológiák közös fejlesztésére, valamint a Fuso–Hino-fúzió támogatására. Valójában arról van szó, hogy a németek 89 százalékos tulajdonában lévő Fusót összeboronálják a japánok Hinójával, ezzel
rendkívül erős párost hoznak létre a haszonjárműpiacon, elsősorban az elektromos kínálatot bővítve.

Fotó: Daimler Truck Global Communications
Amint arról április végén beszámoltunk, a Mercedes 35 százalékos tulajdonában lévő Daimler Truck Rizon néven egy új, középkategóriás teherautó-márkát vezet be az amerikai piacon. A teljesen elektromos hajtású Rizon haszonjárművek gyártását a harmadik negyedévben kezdik meg Japánban, és onnan exportálják az Egyesült Államokba.
Azt nem részletezték, hol gyártják majd a Rizonokat, de borítékolható, hogy a Fuso egyik üzemét teszik alkalmassá erre. A Daimler Truck és a Toyota egy holdingot hoz létre „ernyőszervezetként” a Fuso–Hino-fúzió menedzselésére, majd a közös céget tőzsdére viszik, és a tervek szerint fele-fele arányban feltőkésítik.

Fotó: Toyota Motors
A fúzióban áttételesen a Fusóban 10,7 százalékos részesedéssel bíró Mitsubishi csoport is érintett. Az utóbbi nem túl szívderítő fejleményekről számolt be kedden, a kínai állami GAC-vel közösen gyártott Outlander városi terepjárójának a sorsa ugyanis továbbra is függőben van.
A decemberben Kínában megkezdett sorozatgyártást márciusban a gyenge kereslet miatt három hónapra leállították, de a helyzet azóta sem javult számottevően, így a japán Yomiuri értesülései szerint a kényszerszünet a következő hónapra is átnyúlik, s egyelőre nem tudni, mikor indulhat újra a termelés. Mint utólag kiderült,
a Mitsubishi a lehető legrosszabb időpontban, tavaly decemberben kezdte meg a benzines Outlanderek értékesítését,
csakhogy a hibrid és elektromos hajtású autókra adott kínai állami támogatás januári kivezetésével a teljes autópiac megroggyant, aládúcolására és a potenciális vásárlók megnyerésére a Tesla indított árcsökkentési versenyt, melyhez kénytelen-kelletlen hamarosan csatlakoztak a többiek is.
Ezzel elérték, hogy a villanyautók továbbra is vonzó alternatívát jelentsenek az olyan, benzines és dízelmotorral szerelt autókkal szemben, mint az Outlander. A kényszerleállás súlyos, 78 millió dolláros veszteséget okozott eddig a Mitsubishi–GAC párosnak.
A BYD-é volt a nyertes bid
S hogy az árháborút elindító Tesla is kapjon egy kisebb pofont, arról a legnagyobb indonéz taxitársaság, a Blue Bird gondoskodott azzal, hogy Elon Musk cége helyett a legnagyobb kínai riválisától, a BYD-től vásárolja meg új elektromos taxijait. Az első körben félezer villanytaxival bővítik a flottájukat, ebből négyszáz a BYD E6-os és T3-as modelljeiből kerül ki, de még a Hyundai is kapott egy félszáz darabos megrendelést, és BMW-ket is vesznek.
Különösen a taxicég elnök-vezérigazgatójának szavai érhették mélyütésként Muskot, Sigit Priawan Djokosoetono ugyanis azt mondta:
Megbízhatóságuk, alacsonyabb áruk, kedvezőbb megtérülési mutatójuk és a helyi közlekedési viszonyokhoz való jobb alkalmazkodásuk döntött a BYD-modellek javára.
Mellettük szólt az is, hogy a kínai cég befektetéseket tervez Délkelet-Ázsia legnagyobb gazdaságában, amely Vietnámmal és a Fülöp-szigetekkel versenyez az első külföldi BYD villanyautó-összeszerelő üzem megépítésének jogáért – írja a Bloomberg.
Az új beszerzésekkel együtt a Blue Bird 23 ezer taxit üzemeltet majd Indonéziában. A cégnek most kétezer cseppfolyósított gázzal futó taxija van, ezek számát jövő év végéig megtriplázza.