BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok
null

Nio-panasz: Musk Pekingben vörös szőnyeget kap, ők meg Amerikában büntetővámot

Irigykedve tekintenek a kínai autógyártók a Teslára, amely fejedelmi fogadtatásban részesült náluk, miközben tőlük az amerikai piacot bevehetetlen védővámokkal zárják el. A Nio első embere szerint ezzel Washington nem csak őket szorítja ki, de saját vásárlóit is megfosztja a választás lehetőségétől.

Alaposan kiakadt William Li, a Nio elektromosluxusautó-gyártó alapító elnök-vezérigazgatója, aki az egyenlő elbánás elvének hiányát hánytorgatta fel a washingtoni politikusoknak, utalva arra, hogy cégét és termékeit hátrányos megkülönböztetés éri az Egyesült Államokban, miközben ők odahaza azzal szembesülnek, hogy Pekingben leterítik a vörös szőnyeget Elon Musk lábai elé, amikor beruházásairól és egyéb témákról megy tárgyalni a kínai vezetéssel. 

William Li, a Nio első ember a mesterségesen emelt falak lebontásáért szállt síkra.
Fotó: Hector Retamal / AFP

Emlékeztetett, hogy Muskot júniusban külügyminiszteri szinten fogadták Pekingben, Csin Kang tárcavezető tárgyalt vele zárt ajtók mögött. Fordított esetben ez elképzelhetetlen lenne.

William Li a Financial Timesnak adott interjújában protekcionizmus helyett egyenlő versenyfeltételeket, hozzáférést kért az amerikai kormánytól a kínai elektromos járművek számára, mivel meggyőződése szerint az autógyártókat nem szabadna belekeverni a szuperhatalmak közötti politikai csatározásokba. 

Utalt arra, hogy a Nio 2015-ös megalapításakor mennyire más szelek fújtak, ám azóta a globális politikai klíma teljesen megváltozott, s a koronavírus-járvány csak tovább növelte a megosztottságot. Maga a Nio nemzetközi cégnek tekinthető, hiszen bár székhelye Kínában van, részvényeit a New York-i tőzsdén jegyzik, tulajdonosainak háromnegyede pedig Kínán kívülről származik. 

A Nio számára sincs megtiltva ugyan, hogy az amerikai piacra szállítsa autóit, de ezeket olyan büntetővámmal sújtják, hogy a versenyképességüket azzal gyakorlatilag le is nullázzák.

Li összevetette a villanyhajtású autók kínai választékát az amerikaival, majd a hatalmas különbséget kidomborítva arra jutott, hogy az Egyesült Államok megfosztja saját polgárait a valódi választás lehetőségétől, ami a mobilitást illeti.

Miért ne élvezhetnék ezeket a csúcskategóriás kínai termékeket az amerikai fogyasztók is?

– tette fel a költői kérdést. Visszautasította azt a felvetést, hogy a kínai autógyártók hazai sikerei és ezzel párhuzamosan némely ott dolgozó külföldi autógyártó hanyatló eladásai között szerves kapcsolat lenne, ami a kínai vásárlók lokálpatriotizmusára vezethető vissza.

A Nio 2025-re huszonöt országban lesz jelen modellválasztékával – ígérte William Li.
 Fotó: Hector Retamal / AFP

A kínai fogyasztók éppen olyanok, mint bárki máshol a világon: ők is a minőséget keresik, s ha ezt a külföldi gyártók nem tudják felmutatni, akkor valóban veszélybe kerül a jövőjük a kínai piacon – ismerte el.

William Li beszélt a Nio középtávú terjeszkedési terveiről is, első helyre téve a térképen Európát, ahol a teljes modellpalettájukkal (ES8, ES7, ES6, ET7, ET5 és ET5 Touring) meg kívánnak jelenni az akkucsereállomás-hálózatukkal egyetemben, valamint áthozzák Kínából a márkához kötődő életérzést megtestesítő, szórakoztatásra, kikapcsolódásra is alkalmas Nio House-okat.

 

Az európai projekt jól halad, a cél, hogy 2025-re 25 országban legyenek jelen. Az Egyesült Államokban 2025 végére datálták a Nio kereskedelmi startját, ám a közel egy éve elfogadott

inflációcsökkentő törvénycsomag betette nekik a kaput, ez kiugróan magas vámokkal igyekszik távol tartani Amerikától a külföldön készített elektromos autókat, 

miközben a hazai gyártásúakhoz gáláns vásárlási kedvezményeket nyújt. Az amerikai áttörés pillanatára ezért William Li nem tudott közelebbi választ adni.


 

Ajánlott videók

Továbbiak

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.