Nem kapott haladékot New Yorkban a Uber Eats, a Grubhub és a DoorDash. Az ételszállítók egy júniusi törvényt vitatnak, mely magasabb minimálbért ír elő a futároknak, s a per jogerős lezárultáig próbálták felfüggesztetni annak végrehajtását. Ám a New York-i Legfelsőbb Bíróság bírája, Nicholas W. Moyne elutasította az előzetes intézkedés iránti kérelmeket. Szoros kivételképpen a Relay esetében engedett a kérésnek, mondván, az eltérő üzleti modell miatt helyrehozhatatlan károkat szenvedne.

Az új törvény a korábbinál magasabb tarifákat ír elő. A kézbesítők körülbelül 50 centet kapnak minden utazással töltött perc után, vagy legalább 17,96 dollárt (6627 forint) óránként arra az időre, amíg aktívak az egyes alkalmazásokban. A díjaknak már júliusban hatályba kellett volna lépniük, de az Uber Eats, a Grubhub és a DoorDash, valamint a Relay keresetet nyújtott be. És előzetes rendelkezést kért a bírótól.
Az ételszállítók arra hivatkoznak, hogy a percdíj jóval meghaladja más iparágak minimálbérét. Ráadásul,
az online idő kompenzálása azt eredményezheti, hogy a futárnak egyszerre több alkalmazás is fizet ugyanazért az óráért,
mert sokan egyszerre több alkalmazást használnak. Azt is állítják, hogy a város hibás felmérések alapján alakította ki a fizetési tarifákat, s nem vette figyelembe az élelmiszer-szállítási szolgáltatások speciális körülményeit.
A kézbesítők, mint minden dolgozó, tisztességes fizetést érdemelnek a munkájukért
– üdvözölte a bírói végzést Vilda Vera Mayuga, a város fogyasztóvédelmi és munkásvédelmi osztályának biztosa. Míg Ligia Guallpa, egy brooklyni székhelyű munkajogi szervezet, a Worker's Justice Project ügyvezetője úgy fogalmazott:
milliárd dolláros vállalatok kapaszkodnak fel a bevándorlók hátán, filléreket fizetnek nekik New Yorkban, s azt hiszik, hogy megúszhatják.
Az Uber szóvivője, Josh Gold viszont azt hangsúlyozta, hogy a magas fizetések New York-i futárok ezreit teszik munkanélkülivé. A Relay, amely közvetlenül az egyes éttermekkel szerződik, korábban azt közölte, hogy futárainak átlagos keresete meghaladja az óránkénti 30 dollárt. A cég ügyvédje, Adam Cohen csak annyit mondott:
a bírói döntés megvédi a futárokat.
Az Uber és a DoorDash részvénye emelkedett pénteken a nyitás előtti kereskedésben, míg a Relay árfolyama lejjebb csúszott.