BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

BÉT: becsengetéseket és emelkedő BUX-ot hozott a november

Novemberben újabb 3,3 százalékkal nőtt a BUX, noha az azonnali részvénypiac forgalma ezúttal mérsékelt formát mutatott, csupán 181 milliárd forintot tett ki – áll a Budapesti Értéktőzsde összefoglalójában. Az év utolsó előtti hónapjában a becsengetések is pörögtek, szinte egymás kezébe adta a BÉT gongját a Shopper Park Plus, a Biggeorge REIT. és az MBH Jelzálogbank.

A globális összképpel szemben a hazai tőkepiac az év utolsó előtti hónapjában is stabil maradt, a BUX-index 3,3 százalékkal, 57 878 pontra nőtt annak ellenére, hogy a geopolitikai helyzet – beleértve az energiaválságot és az orosz-ukrán háborút is – novemberben is rányomta bélyegét a befektetési hangulatra – derül ki a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) pénteken publikált közleményéből. 

BET_LUS_7391
Az idei november a becsengetések hónapja is volt a BÉT-en. Fotó: Kallus György / Világgazdaság

A pesti börze elsőszámú tőzsdemutatója egyébként 58 011 pontos havi csúcsértékét november 15-én érte el, amely már csak 9 ponttal maradt el a szeptemberben elért, minden idők rekord záróértékét jelentő 58 020 ponttól. 

Kedvezők voltak ugyanakkor azok a hírek, hogy az amerikai jegybank 2024 első felében várhatóan csökkenti a kamatokat, de az uniós hangulatindex, valamint a tagállamok inflációs adatközlései is pozitívan hatottak a piacra.

A legnépszerűbb részvények az OTP Bank, a Mol és a Richter Gedeon voltak, rendre 92 milliárd, 31 milliárd és 29 milliárd forintos forgalommal, 

míg a brókercégek mezőnyében az Erste, a Wood & Company és a Concorde jártak az élen. 

A kisebb kapitalizációjú cégek (mid-capek) közül 63,6 százalékos részvényárfolyam-növekedésével az Appeninn tűnt ki, míg az Xtend-platformon a ViVeTech kurzusa 51,9 százalékkal lőtt ki.

Az azonnali részvénypiac forgalma összességében ebben a hónapban csupán 181 milliárd forintot tett ki, amely egy kereskedési napra vetítve 8,6 milliárd forintot jelent. 

November az ünnepélyes becsengetések hónapja is volt. A Shopper Park Plus bevezette részvényeit a BÉT Prémium Kategóriájába, ezáltal eredményesen lezajlott a Budapesti Értéktőzsde történetének első euró alapú részvénykibocsátása. Ebben a hónapban startolt el a kereskedés a Biggeorge REIT részvényeivel is a standard szekcióban és a Prémium Kategóriában szereplő MBH Jelzálogbank is csengetéssel ünnepelte meg 20 évvel ezelőtti tőzsdei bevezetésének évfordulóját.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.