
A Big Tech megnyitja a pénzcsapokat - a Meta után az Alphabet és az Amazon is megkezdheti az osztalékfizetést
Az osztalékfizetés megkezdését már korábban bejelentő Meta Platformson – a Facebook anyacégén - kívül az Alphabetnél és az Amazonnál is a nyereség visszaosztása mellett dönthetnek - örvendeztette meg az amerikai Big Tech vállalatok részvényeseit a Goldman Sachs.

A Meta bejelentésére ötödével drágult a részvény
Jellemzően messze felülmúlta ugyanis az elemzői konszenzus profitvárakozását a két gigász a negyedik negyedévben – idézi az amerikai nagybankot a MarketWatch . Az Amazon tavaly éves szinten, 30,4 milliárd dollár, míg a Google anyavállalataként ismert Alphabet 73,8 milliárd dolláros profitot termelt.
A Meta 50 dollárcentes – március 26-ra kitűzött - negyedéves osztalékfizetése bejelentésének másnapján a cég részvényei különban nem kevesebb, mint 20 százalékkal lőttek ki a hírre.
Nem mellesleg, az osztalékbejelentéssel egyidejűleg Zuckerbergék 14,02 milliárd dolláros, azaz részvényenként 5,33 dolláros negyedik negyedéves nettó nyereségről is beszámoltak, szemben az egy évvel korábbi 4,65 milliárd dolláros, azaz részvényenként 1,76 dolláros profittal.
A befektetők reakciója olyan kedvező volt, hogy a Goldman szerint még több követőre találhat a példa, ezért az elemzőcsapat legfrissebb előrejelzésében a korábbi 4 százalék helyett most már 6 százalékra becsüli a legszélesebb merítésű S&P 500 index (SPX) által követett részvények várható éves osztalékarányát a papírok árfolyamához mérten.
Csupán egyetlen cég csökkenti az osztalékát
Az osztalék a jövőbeli nyereséggel kapcsolatos bizalmat jelezheti, és a jövedelemorientált befektetők új csoportját vonzhatja – írta a Goldman elemzőcsapatát vezető David Kostin.
A bank szerint amúgy év eleje óta 56 S&P 500-as vállalat döntött a fizetendő osztaléka - átlagosan 6 százalékos - emeléséről, miközben a Walgreens Boots Alliance az egyetlen olyan indextag, amely csökkenti kifizetését.




