BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Brutális ralival kezdték a napot a Magyar Telekom részvényei a minden várakozást felülmúló gyorsjelentés hatására

A távközlési cég papírjai iránt hatalmas érdeklődés mutatkozott a kereskedés első perceiben, a Magyar Telekom ralija a BUX indexet is látványos pluszba húzta. A forint továbbra is sávon belül oldalazik az euróval és a dollárral szemben is.

A Magyar Telekom részvényeinek brutális megugrása nyomán 0,28 százalékkal, 66 352 pontra futott a BUX index a pénteki kereskedés első perceiben.

telekom
Fotó: Getty Images

A Magyar Telekom papírjai a tegnapi piaczárást követően közzétett, minden elemzői várakozást felülmúló gyorsjelentés hatására 4,5 százalékkal, 840 forintig raliztak a nyitást követő percekben, megadva ezzel a pozitív alaphangot a többi blue chip számára is. A Mol részvényei 0,07 százalékkal, 2924 forintig, míg a Richter kurzusa 0,05 százalékkal, 9710 forintig erősödött 9 óra után pár perccel, a napot pedig csak az OTP árfolyama kezdte mínuszban, a bankpapírok 0,11 százalékkal, 17 500 forintig gyengültek.

Equilor Trader

Kereskedj és fektess be a jövő technológiájával – Bárhol, bármikor!
A megjelenés támogatója az Equilor Befektetési Zrt.

Az euró-forint árfolyam 5 nap
Kisebb kilengésekkel oldalazik a forint napok óta

A forint folytatta az elmúlt napokban megfigyelt oldalazást mindkét főbb nemzetközi devizával szemben: a hazai fizetőeszköz az euróval szemben 0,06 százalékkal, 388,05-ig gyengült a kora reggeli órákban, míg a dollárral szemben 0,04 százalékkal, 358,24-ig erősödött.

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.