BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Kétezermilliárdig száguldott az őrült tech futam új favoritja, a Nvidia

A mesterséges intelligencia-robbanás legnagyobb nyertesének részvényei fékevesztett raliban vannak az elmúlt hónapokban, s a futam vége azonban továbbra sem látszik. Az Nvidia piaci értéke egy nap alatt a teljes magyar GDP másfélszeresével nőtt.

Az Nvidiának 24 évbe telt, hogy elérje az ezermilliárd dolláros piaci értékét, a kétezer milliárdhoz viszont alig nyolc hónapra volt szüksége. A mesterséges intelligencia-őrület legnagyobb nyertese, a szoftverek futtatásához szükséges csipeket és videokártyákat gyártó vállalat részvényei az elmúlt egy év során 231 százalékkal erősödtek, ebből 63 százalékot az idén hoztak össze a cég papírjai. 

A New York brókerek se láttak még olyat, amit az Nvidia művel a parketten.
Fotó: AFP

Erre a pénteki amerikai kereskedés első óráiban még rátettek négy százalékot, s ezzel a 2000 milliárd dolláros álomhatárt is átlépték , ami a piaci kapitalizációt illeti. Innen kisebb profitrealizálási célú korrekció indult, s a részvény lenullázta a napi nyereségét, így a kapitalizáció is visszacsusszant az álomhatár alá. Kérdés persze, hogy meddig.      

Az Nvidia szerdán tette közzé a negyedéves gyorsjelentését, amelyben gyakorlatilag 

minden soron felülmúlta az elemzői várakozásokat: az egy részvényre jutó negyedéves eredmény a várt 4,64 dollár helyett 5,16-on állt meg,  

háromhavi bevétele pedig egyetlen év alatt 6,05 milliárd dollárról 22,1 milliárdra ugrott.

 

    

A cégvezetés pedig továbbra is kirobbanóan optimista: előrejelzésük szerint a folyó negyedévben még az előző időszakot is felülmúló, 24 milliárd dolláros forgalmat generálhat az Nvidia, ami szintén magasabb, mint az elemzői konszenzust jelentő 22,17 milliárdos előrejelzés.

A vállalat gyorsjelentésének közzétételét követően a részvényárfolyam 16,4 százalékkal 785 dollárig ralizott, ezzel egyértelműen történelmi rekordot jelentő 277 milliárd dollárral növelte a vállalat piaci kapitalizációját.           

Az Nvidia az elmúlt hónapok fékevesztett részvényralijának köszönhetően a harmadik helyre lépett előre a legértékesebb amerikai vállalatok listáján, már megelőzte az Alphabetet, a Google anyavállalatát és az Amazont is.

 

A futam pedig a szakértők szerint messze járhat még a végétől: a legnagyobb elemzőházak, köztük a Morgan Stanley és a Bank of America továbbra is optimisták a részvény kilátásaival kapcsolatban, az

elemzői konszenzus pedig 12 havi távlatban 850 dollárra taksálja a papírok értékét – igaz, vannak, akik az 1400 dolláros árcédulát sem tartanák túlzásnak.   

Mindenki azt találgatja: lufi, vagy nem lufi

Michael Hartnett, a Bank of America szakértője szerint a mesterséges intelligenciához kapcsolódó részvények és a gazdasággal kapcsolatos optimizmus a monetáris politika lazítása idején további részvényárfolyam emelkedést fog eredményezni.

A Barclays elemzői szerint a piaci buborékkal kapcsolatos aggodalmak túlzók, mivel az árfolyamok emelkedését alátámasztják a javuló eredményvárakozások.

 

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.