BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Robusztus céláremelés érkezett a Richter részvényeire

Az Erste elemzői több mint ezer forinttal, 11 340 forintra emelték a gyógyszergyártó 12 havi célárát.

A korábbi 10 300 forintról 11 340 forintra emelte a Richter részvényeire vonatkozó célárát az Erste, ajánlásuk továbbra is a felhalmozást javasolja. A jelentés szerint a cég hosszú távú kilátásai, elsősorban a Vraylar értékesítésének bővülése és a cég erős jelenléte a nőgyógyászati piacon nincsenek megfelelően beárazva a piacon, így az árfolyamemelkedés indokolt lehet.

Ismét céláremelést érkezett a Richterre.
Fotó: Róka László / MTI

A Richter február 29-én teszi közzé a 2023-as jelentését, ettől az Erste elemzői az várják, hogy az eredményben egyre kisebb szerepet játszó devizahatásról, és a korábban vártnál rosszabbul szereplő oroszországi teljesítményről adhat számot, amit azonban ellensúlyozhat a Vraylar erőteljesebb értékesítési adata

Árbevétel előrejelzésük 792 milliárd forintra emelkedett a most zárult 2023-as év tekintetében.

A robusztus bruttó fedezetet vélekedésük szerint csak részben tudta beárnyékolni a tervezettnél magasabb különadó, így 23,7 százalékkal 188 milliárd forintra emelték EBIT várakozásukat. A vártnál kedvezőbb pénzügyi eredmény tovább erősíthette a nettó eredményt, ami előrejelzésük szerint 152 milliárd forint lehetett 2023-ban.

A 2024-re és az azt követő időszakra vonatkozó előrejelzéseikben a legfontosabb változtatások a következők: 

  • A Vraylar folyamatosan tör előre, az AbbVie 2024-re 3,4 milliárd dolláros értékesítésre számít, míg a csúcsértékesítés elérheti az 5 milliárd dollárt is.
  • A romániai nagy- és kiskereskedelmi egység értékesítése erősebb pozitív hatással lehet a bruttó árrésre, mint korábban gondolták.
  • 2024-ben a korábban vártnál magasabb lehet az adóteher az adóváltozások miatt.

A várt felett fogyott a Richter vezető készítménye Amerikában

A vártnál több bevételt termelt a Vraylar antipszichotikum az Egyesült Államokban.

A Richter részvényeire vonatkozó, elemzői konszenzust jelentő 12 havi célár jelenleg 10 904 forint, az ajánlások túlnyomó többsége pedig a vételi kategóriába esik.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.