BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Hosszú távon valódi produktivitásnövekedést hoz az MI sok iparágban

Kik lesznek a jövő nyertesei?

Az elmúlt másfél évben a részvénypiac a mesterséges intelligencia, az MI-részvények s főképp az Nvidia diadalától volt hangos. Egyelőre főként a szektorban úttörő szerepet játszó szoftver- és hardvercégek árfolyama ugrott meg. Itt az emelkedés majdnem exponenciálisnak mondható, a sok évtizedenként egyszeri, ritkán látott mértékben a várható bevételsokszorozódás és az igen magas profitmarzsok hatására. Tudnunk kell azonban, hogy a múltbeli teljesítmény nem megbízható mutatója a jövőbeli eredményeknek. Az első vételi hullám 2024 tavaszára csillapodni látszik, bár a beszállítók és kapcsolódó részterületek ralija még most is zajlik.  

A kezdeti sikerekkel egy időben megérkeztek a gyakorlati és etikai aggodalmak is az új technológia használatával kapcsolatban. A szabályozók – bár egyelőre sikertelenül – igyekeznek tartani a tempót az újdonságokkal. Március közepén az Európai Parlament jóváhagyta a világ első, a mesterséges intelligencia alkalmazását szabályozó keretrendszert. Ennek alapján akár be is tilthatnak káros vagy veszélyesnek látott technológiákat. Ez az időszak egy kicsit arra emlékeztet, mint amikor a forradalmi vívmánynak számító vonatok előtt lovasok vágtattak, hogy felhívják a figyelmet a közeledő veszélyre. A jövő azonban már itt van, és bár hasznos a szabályozás, a változások elkerülhetetlenek.  

Ha az alkalmazási területeket nézzük, akkor látjuk, hogy még csak gyerekcipőben jár az MI, a sokadik ipari forradalom, amely hosszú távon valószínűleg átszabja majd a teljes gazdaságot. A mesterséges intelligencia reál-GDP-re gyakorolt hatásairól már készült elemzői felmérés, legalábbis az Egyesült Államokra nézve. A McKinsey várakozása szerint 2030-ra az eddig előre jelzett reál-GDP-növekedés 20 százalékkal lesz nagyobb az MI hatására. A Capital Economist 15, a PWC 14, a Goldman Sachs pedig 7 százalékkal magasabb növekedési rátában gondolkodik. Ezek az egyébként nagyon korai becslések is azt mutatják, hogy az MI nem áll meg a számítógépek világánál, és érdemes lehet meghatározni azokat a klasszikus iparágakat és vállalatokat is, amelyek legtöbbet nyerhetnek ebből a folyamatból, mert az igazi lehetőség az lesz, amikor elterjed a gazdaságban. 

A mesterséges intelligencia a legnagyobb segítséget a hatékonyságnövelésben, a költségek csökkentésében és ennek megfelelően a produktivitásban nyújthatja majd az adaptálásra már most készen állóknak. Bár a trendek globálisak, alapvetően arra számítok, hogy először főként az Egyesült Államokban állnak majd készen a klasszikus iparágak a váltásra. Vajon mely iparágak lesznek a jövő MI-nyertesei? 

Az Nvidia árfolyama 1 év
 

Az már most látszik, és még nem szakadtunk el az íróasztaltól nagyon, ha azt mondjuk, hogy a pénzügyi kockázatkezelésben már ebben a korai szakaszban forradalom zajlik: a bankok, biztosítók és alapkezelők folyamatait töredékidő és emberi munka bevonása nélkül lehet végrehajtani. Korábban elképzelhetetlen lett volna, hogy egy biztosítónál például MI-alapú időjárásmodellekkel állapítsák meg mondjuk egy lakásbiztosítás árát és a biztosító által viselt kockázatot. A Morgan Stanley egy frissen publikált elemzése szerint az Egyesült Államokból érdemes ebből a szektorból olyan vállalatokat választani, amelyek egyébként is a technológiai újítások élén állnak. Ilyen lehet például a hitelminősítésekkel foglalkozó Moody’s, a nagy bankok közül a JPMorgan vagy a Bank of America, az alapkezelők közül az Apollo Global Management vagy a BlackRock.  

Az egészségügyben már évtizedek óta zajlik az automatizációs forradalom, de most ez hirtelen a sokszorosára gyorsult. Bizonyos diagnosztikai folyamatokat az MI már sokkal megbízhatóbban végez, mint az ember, és a gyógyszerkutatás is egy olyan terület, ahol már egyértelmű a mesterséges intelligencia fölénye. A biztonságtechnika, az emberierőforrás-menedzsment és az oktatás is egyértelműen nagyon gyorsan képes alkalmazkodni az új munkakörnyezethez. A Morgan Stanley elemzőinek véleménye szerint kiemelhető például a CrowdStrike, a Datadog vagy a UnitedHealth Group részvénye a szektorból. 

Ne feledkezzünk meg arról, hogy a régi iparágakban a feltárási, kitermelési és logisztikai folyamatokat is javíthatja és olcsóbbá teheti az MI. Egyáltalán nem meglepő, hogy a Morgan Stanley javuló produktivitási listájára az energiaszektorból a Baker Huges, az EOG Resources vagy a Conoco Phillips is felkerült.  

A költségcsökkenés, marzsnövekedés várhatóan folyamatos lesz az „elég nagy” kiskereskedők és szolgáltatók között is, hiszen a folyamatoptimalizálásban, a szállításban és a vevőkiszolgálásban is új korszakot nyit az MI. Könnyen meg tudjuk indokolni például az Amazon, a Nike, a Walmart, a Colgate-Palmolive, a McDonald’s, az Uber vagy a Home Depot méretből eredő újabb versenyelőnyét, ezért veszi fel listájára ezeket a vállalatokat a Morgan Stanley-tanulmány is.

Ha már a mérethatékonyságnál tartunk, akkor kanyarodjunk vissza a számítástechnika világába. Ezen a területen joggal számíthatunk egy második hullámra is az MI-fejlesztések területén; például az Adobe, az Alphabet vagy a Microsoft részéről. Ennek jó példája a héten bejelentett Alphabet–Apple-együttműködés. Hasonlóan előremutató hír érkezett az Nvidiától, amely egy fejlesztői konferencián hétfőn bejelentette az MI-csipek és a hozzájuk kapcsolt modellek futtatására szolgáló szoftverek új generációját. Nem túlzunk, ha azt állítjuk, hogy a szórakoztatóipar is teljes átalakulás előtt áll, ami jelentős bevételnövekedést hozhat. A Morgan Stanley elemzői szerint hosszú távon jó választás lehet a Roblox vagy a Spotify.  

E kis kitekintés után ne feledkezzünk meg arról, hogy az egyedi részvénykiválasztás mindig fokozott kockázattal jár, és az előrejelzések nem megbízható mutatói a jövőbeli teljesítménynek. Nehéz lehet a rengeteg felsorolt név közül választani, nagy kockázatot jelenthet, ha csak egy elemzőház véleményét hallgatjuk meg. Az MI jövője – bár most fényesnek látszik – sok bizonytalanságot és veszélyt is tartogat még. Véleményem szerint a jövő bizonytalansága és a felsoroltak miatt ezt a fejlődési ívet közép- és hosszú távon tőzsdén kereskedett befektetési alapokkal (ETF-ekkel) vagy klasszikus befektetési alapokkal sokkal hatékonyabban el lehet érni, mint egyedi részvényekkel.  

Forrás: https://seekingalpha.com/news/4078564?gt=de986faa8446d8de 

A jelen írásban foglaltak nem minősíthetők befektetésre való ösztönzésnek, befektetési tanácsadásnak, értékpapír jegyzésére, vételére, eladására vonatkozó felhívásnak vagy ajánlatnak! A jelen írásban foglaltak célja kizárólag tájékoztató jellegű információk közlése a befektetőkkel, és azt a PFN Prestige Financial Zrt. az Erste Befektetési Zrt. közvetítőjeként készítette

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.