Megkeveri ütőlapjait a 4iG – új vezetők a távközlési óriásnál
Új felsővezetőket jelentett be a 4iG a vállalatcsoportnál zajló transzformációs program következő állomásaként. A változások egyaránt érintik a cégcsoport, valamint a távközlési kereskedelmi és infrastruktúra vállalatok irányítását is.

Az elismert és több évtizedes iparági tapasztalattal rendelkező vezetők feladata az új struktúrához alakított vállalatok szervezeti felépítésének kialakítása, az üzleti folyamatok összehangolása, valamint a jövőbeli fejlődési stratégia meghatározása lesz a társaság közleménye szerint. A vállalatcsoport ezzel párhuzamosan kibővíti a cégcsoport legfelsőbb vezetését, melynek célja új befektetési és üzleti területek feltárása, illetve a 4iG nemzetközi jelenlétének növelése a távközlési, infrastruktúra és technológiai szektorokban.
Bővül a 4iG felsővezetése
Tábori Tamás távközlési stratégiáért felelős vezérigazgató-helyettesként csatlakozik a 4iG Csoport felsővezetéséhez, akinek elsődleges feladata a távközlési üzletág stratégiájának kidolgozása, megvalósítása és felülvizsgálata, valamint a nemzetközi távközlési leányvállalatok működésének szakmai felügyelete lesz. Új szerepkörében Tábori Tamás állandó tagja a cégcsoport elnökének munkáját támogató szakmai kabinetnek is.
Kis Albertet a 4iG csoport nagykereskedelmi és infrastruktúra vezetőjének nevezték ki.
Új feladatkörében közvetlenül a vállalatcsoport elnökének stábjában és az elnök irányítása alatt dolgozik. Felügyeli az infrastruktúra területhez kapcsolódó nemzetközi üzleti projekteket és úttörő vállalkozásokat, továbbá az infrastruktúra-fejlesztések és nagykereskedelmi partnerségek területén az új nemzetközi üzleti lehetőségek felkutatásáért felel.
Mohamed Sherif Elsayad, a Csoport üzletfejlesztési és innovációs vezetőjeként folytatja cégcsoporton belüli pályafutását, az elnöki stáb tagjaként és az elnök közvetlen irányítása alatt látja el feladatait. Munkaköréhez tartozik a csoport terjeszkedését szolgáló hazai- és nemzetközi üzleti, valamint innovációs lehetőségek felkutatása, illetve kidolgozása. Kis Alberttel együttműködve pedig a jövőben olyan új nemzetközi projektek elindításán dolgozik, melyek kiemelten magas növekedési potenciállal rendelkeznek a nyugat-balkáni régióban, a Közel-Keleten, illetve az észak-afrikai régióban. A 4iG nemzetközi kereskedelmi tevékenységének támogatása mellett feladatai a csoport márkáira is kiterjednek.
Átalakul a csoport kulcsvállalatainak irányítása
A 4iG tavaly novemberében jelentette be transzformációs programját, amelynek alapja a nemzetközi telekommunikációs piacon alkalmazott strukturális szeparáció, amellyel a 4iG távközlési vállalatait üzleti-kereskedelmi, valamint infrastruktúra vállalatokká alakítja, majd a szétválasztott funkcióknak megfelelően integrálja azok működését. A cégcsoport igazgatósága a program következő szakaszába érve megkezdte az új struktúrában működő vállalatok felsővezetésének kialakítását is.
A transzformációs folyamatok lezárásáig a csoport távközlési vállalataiból, azaz a Digiből, az Invitechből, az Antenna Hungáriából, valamint a Vodafone-ból ideiglenesen létrehozott hazai távközlési kereskedelmi vállalatokat Bányai Tamás, a Vodafone Magyarország vezérigazgatója irányítja.
Így a folyamatban lévő társasági szétválások jogi feltételeinek teljesülésével Bányai Tamás veszi át ezen kereskedelmi vállalatok vezérigazgatói feladatait a korábbi vezetőktől.
A szeparáció következő fázisában, a kereskedelmi vállalatok a ONE márkanév alatt egyesülnek, az így létrejövő új távközlési nagyvállalat vezérigazgatója Bányai Tamás lesz.
A transzformációs folyamatok lezárásáig a csoport távközlési vállalataiból kiváló infrastruktúra vállalatok menedzsmentje is átalakul. A folyamatban lévő társasági szétválások jogi feltételeinek teljesülésével ezen vállalatok igazgatósági elnöke Kis Albert, a 4iG Csoport nagykereskedelmi és infrastruktúra vezetője lesz. A társaságokat vezérigazgatóként pedig Papp-Gerlei Gyöngyvér irányítja a jövőben. Feladata a társaságok összehangolt működésének biztosítása lesz az integrációs folyamatban, felkészítve az infrastruktúra cégeket a jövő évtől megvalósuló integrált működésre.


