Fellélegezhet a Philips, visszatért a bizalom
Viharos két év után visszaköltözött az erő a Philipsbe: az immár főként az egészségiparban tevékenykedő holland óriásvállalat részvényárfolyama 10 százalékot ugrott hétfő délelőtt az amszterdami tőzsdén, miután kiderült, hogy vásárlói a korábbi botrányok lezárása után megbocsátottak, és új megrendelésekkel halmozták el az eindhoveni központú céget.

A megrendelésállomány 9 százalékkal nőtt az idei második negyedévben – derül ki a társaság frissen publikált gyorsjelentéséből. Az árfolyam egyébként az idén 28 százalékot szedett magára, ám a 2021 júniusában elrendelt tömeges lélegeztetőgép-visszahívás óta még mindig nagyjából 40 százalékos mínuszban van.
A Philipset és társait is vizsgálják a kínai hatóságok
Az árfolyamugrás nemcsak az elsősorban Észak-Amerikából befutó pluszmegrendeléseknek, hanem a cég javuló és egyben az elemzői becsléseket felülmúló teljesítményének is köszönhető.
Roy Jakobs vezérigazgató a gyorsjelentés publikálását követő elemzői tájékoztatón kiemelte, hogy a megrendelések bővülése a folyó negyedévben is folytatódik, s Amerikához e tekintetben reményei szerint Kína is felzárkózik majd, ahol most kisebb visszaesést tapasztaltak az igényekben. Ennek a hátterében az áll, hogy
a kínai hatóságok átfogó korrupcióellenes vizsgálatot rendeltek el az egészségügyben,
azzal a kimondott szándékkal, hogy a simlis külföldi cégeket kiszűrve egyre több megrendelés a kínai tulajdonú vállalatoknál landoljon, ezzel is segítve a hazai ipart. Az irányított vizsgálatoknak megfelelően a hatóságok országszerte szigorú termékkövetelményeket vezettek be számos eszközkategóriában, előnyben részesítve a hazai beszállítókat.
- A Philips második negyedéves bevételei 2 százalékkal, 4,46 milliárd euróra nőttek,
- adózott nyeresége pedig hatszorosára, 452 millió euróra gyarapodott,
szemben a Bloomberg elemzői konszenzusában szereplő 426,3 millió euróval.
Az eredménynél egy egyszeri, 538 millió eurós tétel is szerepel, ami a Philips felelősségbiztosítása alapján folyt be a céghez az amerikai visszahívási botránnyal kapcsolatos perek rendezésével kapcsolatosan.
A kiigazított üzemi haszonkulcs 1 százalékponttal javulva 11,1 százalékos lett. A társaság megerősítette idei növekedési kilátásait, eszerint árbevétele 3–5 százalékos tempóban növekedhet, míg az üzemi marzsa a 11–11,5 százalékos sávban mozoghat.
Vezeklés ötmilliárd dollárral
A vállalat három évvel ezelőtt rendelte el néhány alvási apnoét kezelő lélegeztetőgép-típusának a visszahívását, miután a zajcsillapító szivacshab szétesése és letüdőzése súlyos egészségügyi veszélynek tette ki az alvászavarban szenvedő betegeket. Az amerikai Élelmiszer- és Gyógyszerügyi Hivatal (FDA) a hibát 1-es besorolású, azaz a legsúlyosabb szintű problémának minősítette.

A visszahívás a Bloomberg számításai szerint mintegy ötmilliárd dollárjába került a Philipsnek, de ez és a fizetett kártérítés a készülékhiba következtében elhunyt, több mint ötszáz beteget nem támasztja fel, családjuknak legfeljebb megkönnyítheti a történtek feldolgozását.
Az ügy kártérítési szakasza idén megegyezéssel ért véget, de az amerikai igazságügyi minisztérium részéről elindított és garantáltan méretes bírsággal végződő vizsgálat eredményére még várni kell.


