
Gyógyírt hozhat hajnalban a Richter a sebzett hazai piacnak
Az amerikai és a nyugat-európai cégeket némi késéssel követve itthon is elrajtol a héten a vállalati gyorsjelentési szezon, a sort a Richter nyitja kedd kora reggel. Az amerikai recessziós félelmek miatt erőteljesen pesszimista hangulat uralja a tőkepiacokat, a magyar tőzsde sztárjai így meglehetősen érzékeny befektetői környezetben fedik fel lapjaikat.

A sort kedd hajnalban nyitó Richter beszámolója némi gyógyírt hozhat az eladói nyomástól sújtott pesti börzére is, az elemzők szerint a gyógyszergyártó ugyanis erős második negyedéves teljesítményről adhat számot.
A társaság bevétele 5 százalékkal 214 milliárd forintra emelkedhetett az elemzői konszenzus alapján a június végén zárult három hónapban.
A cseh Patria Finance hazai leánycége, a K&H Értékpapír ennél némileg bővebb, 217 milliárdos forgalomra számít, az Ersténél pedig valamivel szűkebb, 213 milliárd forintos bevételt valószínűsítenek. Az utóbbi a részpiacokra vonatkozó becslést is adott, eszerint a legtöbb piacon bővülhetett a Richter árbevétele,
- a kivételt egyedül Ázsia, ahol 4,4 százalékkal csökkenhetett az árbevétel.
- Európában – euróalapon – 7,4 százalékos lehetett a bővülés, ezen belül Magyarországon 6,1 százalékos.
- Nyugat-Európában 7,4 százalék,
- a kontinens keleti részén 4,8 százalékkal magasabb bevételre van kilátás.
- Az ugyancsak meghatározó piacnak számító Észak-Amerikában 14,9 százalékkal ugorhatott meg a forgalom.
A gyenge forint és a cariprazine hajthatta a forgalmat
Miró József, az Erste Befektetési Zrt. vezető elemzője szerint a gyengébb forint pozitívan hatott a forintban kifejezett exportárbevételre, és ez bőven ellensúlyozta a román kis- és nagyker eladása miatti kiesést. Az euróval szemben 5 százalékot, a dollárhoz képest 6 százalékot rontott a forint, az orosz rubelhez képest ellenben közel 5 százalékkal értékelődött fel a magyar pénz éves alapon.
A bevételekhez ezúttal is jelentős mértékben járulhatott hozzá a cariprazine hatóanyagú, a tengerentúlon Vraylar néven forgalmazott Richter-csúcskészítmény. Az amerikai értékesítési partner, az AbbVie korábban közzétett jelentéséből már ismert, hogy 17,6 százalékkal 774 millió dollárra nőtt a magyar gyártó által kifejlesztett antipszichotikum értékesítése az Egyesült Államokban a második negyedévben.
Az AbbVie Vraylar értékesítései után megközelítőleg 19 százalékos royalty bevételre jogosult a Richter, ami a negyedév során 53 milliárd forintos árbevételt jelenthet
– emelte ki Czibere Ákos, az Equilor elemzője.
Cinkotai Norbert, a K&H Értékpapír vezető elemzője azt hangsúlyozta, hogy a marzsokra pozitív hatást gyakorolhatott a profiltisztítás, valamint a devizaárfolyamok változása is. A bruttó fedezeti hányad várakozásuk szerint 68,6 százalékos lehetett, a tisztított üzemi eredmény (EBIT) hányad pedig továbbra is 30 százalék felett alakulhatott, az előző negyedévekhez hasonlóan.
Duplázódhatott a Richter nyeresége
A konszenzus 65,9 milliárd forintos EBIT-et és azzal közel megegyező, 66,4 milliárdos tisztított üzemi eredmény prognosztizál, 61, illetve 27 százalékos bővülést feltételezve éves bázison.
A Richter adózott profitja eközben duplázódhatott éves alapon, a konszenzus alapján közel 62 milliárd forintos tételt könyvelhetett el a társaság az április és június közötti időszakra. A nettó nyereséget a pénzügyi eredmény jelentősen javíthatta az elemzők egybehangzó vélekedése szerint.
A K&H-nál 61,5 milliárd forintos – részvényenként 336 forintos – nettó eredményre, az Ersténél ennél is magasabb, 65,4 milliárdos adózott profitra számítanak.




