BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Az AKKO-sztori: diszkont ajánlat után rekordprofitot jelentett a cég

Okkal zúdultak fel a kisrészvényesek a kedden este bejelentett, a minimális prémiumot is nélkülöző vételi ajánlaton. A szerdán közzétett, újabb brutális rekordokat tartalmazó gyorsjelentés alulértékeltségre utal.

Felrázta az AKKO Invest álmos piacát a kedden piaczárás után közzétett 266,1467 forintos nyilvános vételi ajánlat, mely jócskán elmaradt a 280 forintos záróártól. Szerdán délelőtt 280 és 297 forint között oszcillált a kurzus, miközben a piac az esedékes gyorsjelentést várta. A hét elején 300 forint felett is járt az AKKO. Az ajánlat annak fényében is diszkontált, hogy rekorderedménnyel zárta az első félévet a társaság. A jelentés után 300 forintig szúrt fel a kurzus.

Modern,Office,Building,In,The,Evening
Az idei első fél évben megközelítették a tavalyi rekordév egészének eredményét / Fotó: Shutterstock

A Neo sikere nagyban hozzájárult az AKKO féléves rekordjához

A menedzsment várakozásait felülmúló, rekorderedménnyel zárta az első félévet az AKKO Invest, miután árbevétele több mint 25 százalékkal 19,6 milliárd forintra nőtt 1,5 milliárd forintos EBITDA mellett. A kiemelkedő félévet mutatja, hogy az első féléves teljes átfogó 908 millió forintos eredmény megközelítette a társaság tavalyi egész éves teljes átfogó eredményét, mely 1,16 milliárd forint volt. 

A vagyonkezeléssel foglalkozó vállalat 2024. január–június közötti árbevétel-növekedését támogatta a társaság 50 százalékos tulajdonába 2023 végén került Szerémi úti irodaház bérleti díjbevétele, valamint a NEO Property Services Zrt.-nek, mint az AKKO legnagyobb bevételt termelő leánycégének sikeres első fél éve is. 

Az AKKO Invest mindezek hatására a rekordárbevétel mellett közel megháromszorozta teljes átfogó eredményét, míg év per év alapon 

egy részvényre jutó eredménye 9,65 forintról 27,22 forintra ugrott, ami 282 százalékos növekedés.

Az AKKO legnagyobb leányvállalata, a NEO Property Services 2024 első hat hónapjában ismét rekordszintű árbevételt és eredményt ért el: a magyar ingatlanüzemeltetői és szolgáltatói piac szempontjából meghatározó vállalat 19,45 milliárd forintos árbevételét támogatta, hogy a kiélezett piacon új megbízásokkal tudta bővíteni portfolióját. Stratégiai jelentőségű továbbá a vállalat számára, hogy januártól sikerült újabb 2 évre elnyerni a Magyar Telekom irodaépületeinek műszaki, továbbá T-Pont üzleteinek és bázisállomásainak komplex üzemeltetését. A generálkivitelezési területen tovább bővült a NEO állománya a növekvő számú megbízásoknak, projekteknek köszönhetően, és hamarosan elkészül a LIVING tulajdonú Le Jardin fantázianevű 165 lakásos társasház generálkivitelezése is.

Nagytulajdonos tette a diszkont ajánlatot 

Az AKKO Invest részvényeire a 30,1 százalékos nagytulajdonos Mevinvest Vagyonkezelő tett ajánlatot, összehangoltan  a Wingholdinggal, a Dayton-Investtel és Veres Tiborral. A közkézhányad 45,66 százalék. Míg a BÉT honlapja szerint a B+N Referencia és Ádámosi György rendelkezik 5 százalék feletti részesedéssel. Az ajánlati ár a 180 napos, forgalommal súlyozott átlagárnak felel meg. Az ajánlatot még az MNB-nek is jóvá kell hagynia. Az ajánattevő 6,2 milliárd forintot tett letétbe. 

Az ajánlattevő meghatározó tulajdont kíván szerezni az Akkóban, a cél az, hogy a társaság, illetve leányvállalata, a NEO Property Services által az ingatlanok üzemeltetéséhez, működtetéséhez kapcsolódó komplex szolgáltatások nyújtását egyre szélesebb körre terjessze ki. A NEO már jelenleg is a magyar ingatlanüzemeltetési piac egyik meghatározó szereplője, az ajánlattevő hosszú távú stratégiai célja ezen piaci pozíció további erősítése. 

A stratégiai elképzelések fényében különösen feltűnő, hogy 

a vételi ajánlat nélkülözi az ilyenkor megszokott prémiumot.

Sőt, a piaci árfolyamhoz képest még némi diszkontot is jelent a 266 forintos ajánlat. 

 

Felzúdultak a kisrészvényesek

Ahogy az ilyenkor lenni szokott a befektetői fórum ezúttal is szórta az összeesküvés elméleteket. Ezek fő sodra, hogy a nagytulajdonosok, úgymond mesterségesen tartják alacsonyan az árfolyamot, hogy

a kisbefektetők ne tudjanak pénzt keresni.  

Tavaly rekordévet zárt a Budapesti Értéktőzsde Prémium kategóriájában jegyzett AKKO Invest, miután árbevétele több mint harmadával 40 milliárd forint közelébe ugrott. A vállalat legnagyobb érdekeltsége, a magyar ingatlanszolgáltatói piacon meghatározó NEO Property Services szintén rekordévet zárt 2023-ban. 

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.