
UniCredit: német nagybank helyett hazai népbankkal bővül a portfólió?
Andrea Orcel nem tétlenkedik: ha a német Commerzbank felvásárlása kútba esik, akkor a hazai piacon néz körül és talál is magának megfelelő prédát. Az UniCredit vezérigazgatója 10,1 milliárd eurós ajánlatot tett az olasz lakossági piac harmadik legnagyobb szereplőjének számító Banco BPM-re.

Az UniCredit a Banco BPM minden egyes részvényéért 0,175 újonnan kibocsátott részvényt ajánl. Maga az ajánlat gálánsnak éppenséggel nem mondható, a részvényeket 6,657 eurós egységáron vásárolnák meg, miközben a Banco BPM pénteki záró ára 6,64 euró volt.
Az UniCredit megtette első ajánlatát
Azaz fél százalékos prémiummal kecsegtetik a 2017-ben, a Banco Popolare és a Banco Popolare di Milano fúziójával létrehozott pénzintézet részvényeseit, amely az Intesa Sanpaolo és az UniCredit mögött ügyfélszámát tekintve is a harmadik legnagyobb olasz bankcsoport.
Előbbi a hétfői tőzsdenyitás előtt 65,05 milliárd eurót, utóbbi 60,25 milliárdot ér. Az akvizíció révén tehát helycsere következne be az olasz bankszektorban, amennyiben az ajánlat előbb megkapja a részvényesek jóváhagyását, majd sikerrel veszi az uniós versenyhatóság piactorzító ügyleteket firtató vizsgálatát.
A svájci UBS befektetési ágának vezérigazgatói posztját 2021-ben az UniCreditére cserélő
Orcel birodalomépítő tervekkel érkezett, csak az idén már két felvásárlást is levezényelt:
nyáron a fintech szektor két reprezentánsát vette meg, a brüsszeli székhelyű Aiont és a lengyel Vodecót, hogy digitális szolgáltatásait magasabb szintre emelje.
A Commerzbankba viszont egyelőre beletört a bicskája, terveit a német kormány is határozottan ellenezte, de Orcel még biztosan fut ebben a témában néhány kört. Mindenesetre a Commerzbank részvényeseit hideg zuhanyként érte a hétfő reggeli olasz bankfelvásárlás híre, árfolyama a frankfurti tőzsdén 7 százalékos mínuszban készült a nyitásra.

A helyzetet bonyolítja, hogy maga a Banco BPM is aktív banki "beszerzések" piacán, a milánóiak 5 százalékos részesedést vásároltak november közepén az állami beavatkozással anno a csődből kimentett patinás pénzintézetben, a Monte dei Paschi di Sienában (MPS). Banco BPM az Anima Holdings befektetési alapkezelőt is megvásárolta, amely épp az MPS hálózatán keresztül teríti termékeit.
A Banco BPM is portfóliót épít
Az olasz kormány már régóta szabadulna az MPS-től, eleget téve a bankmentés fejében a Brüsszel felé tett vállalásának, de az MPS állami tulajdonrészére 2021-ben, az első uniós határidő lejárta közeledtével tett
UniCredit-ajánlat olyan pofátlanul alacsony volt, hogy Róma inkább a kincstáron belül tartotta a legrégebbi, 1472-ben alapított bank részvényeit,
prolongálva privatizációs terveit. Megjegyzendő, hogy az UniCreditet akkor már Andrea Orcel irányította.
Az MPS-be az említett Banco BPM mellett frissen adoptált leánya, az Anima is beszállt 3 százalékkal, míg a magánszemélyként a mindkét utóbbi pénzintézetben érdekelt Francesco Gaetano Caltagirone 3,5 százalékra tett szert, ugyanannyira, mint a világ legnagyobb szemüveggyártó vállalatát, a Luxotticát alapító Del Vecchio család pénzügyi holdingja, a Delphin.
Az olasz állam 5 százalékos prémiummal adott túl a 15 százalékos MPS-paketten, 26,7-ről 11,7 százalékosra csökkentve bnne a részesedését.
- A Banco BPM,
- az Anima
- és Caltagirone
együttesen 11,5 százalékhoz jutottak az MPS-ben, de a Banco BPM eleve kijelentette, hogy nem áll szándékában 9,9 százalék fölé emelni a részesedését. Érdekesség, hogy ugyanekkor pakettje van a Banco BPM-ben főrészvényesének, a francia Crédit Agricole-nak. A történéseket közelről és szoros figyelemmel kíséri a BPM-ben 3 százalékkal bíró Norvég Szuverén Vagyonalap, amely a vevői oldalon, az UniCreditnél is érintett, bár ott „csak” 2,9 százalékkal.
Az UniCredit hétfői közleménye szerint a Banco BPM-fúzió az első évben mintegy 2 milliárd euró integrációs költséggel járna, de az később hamar megtérül. A közel 200 milliárd eurós eszközállománnyal rendelkező Banco BPM-et régóta potenciális célpontnak tekintik az UniCredit számára ahhoz, hogy terjeszkedjen a gazdag lombardiai régióban, és jövedelmező szegmensekkel bővítse üzletágát.
A hétfői akvizíciós hírre a Banco BPM részvényárfolyama 4,7 százalékkal erősödött, az UniCredité pedig 3,4 százalékkal gyengült, míg a piacvezető Intesa Sanpaolo egy százalékos mínuszban van.





