Ismét erős napja volt a BÉT nagyjainak, a blue chipek többsége meggyőző pluszban zárta a napot. A BUX index 1,02 százalékkal 83 929 pontig menetelt, a parkett forgalma átlag felettinek mondható 19,4 milliárd forint volt.
Az OTP 0,82 százalékkal 23 390 forintig, a Mol 1,71 százalékkal 2858 forintig, a Richter 1,13 százalékkal 10 770 forintig erősödött a nap végére, a Magyar Telekom pedig ott zárta a napot, ahol kezdte azt, 1328 forinton. A hangulat a nyugat-európai piacokon is kedvező volt, a brit FTSE 1,13 százalékos, a német DAX 1,64 százalékos, a francia CAC 1 százalékos, az átfogó Euro Stoxx index pedig 1,31 százalékos pluszban jár a kereskedési idő vége felé.
Kereskedj és fektess be a jövő technológiájával – Bárhol, bármikor!
A megjelenés támogatója az Equilor Befektetési Zrt.
Eközben a forintnak is kiváló napja van: a hazai deviza egyértelműen az amerikai inflációs adatok közzétételét követően kezdett menetelésébe, a dollárral szemben járt idei csúcson, 396,23-on is, mielőtt kisebb korrekcióba kezdet, az euró ellenében pedig a 410-es határ bizonyult a lokális csúcsnak a visszatáncolás előtt. A dollárral szemben jelenleg 0,28 százalékos napi pluszban, 398,83-on adják a forintot, az euró-kereszt pedig 0,23 százalékkal javult ma a forint javára, 411,09-en jár jelenleg a kurzus.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.