Megugrott a Wizz Air vesztesége, zuhannak a részvények
A hajtóműproblémákkal és a működési területét sújtó gazdasági bizonytalanságokkal kapcsolatos növekvő költségekre tekintettel jócskán visszavágta a március 31-ig tartó üzleti évére szóló nettóeredmény-várakozását csütörtök reggel a Wizz Air.

Újabb profitfigyelmeztetést adott ki a Wizz Air
A londoni tőzsdén jegyzett légitársaság most már
- csupán 250-300 millió euró adózott profitot vár,
- szemben a korábbi 350 millió és 450 millió euró közötti előrejelzéssel.
Fél éven belül immár a második alkalommal kényszerül profitfigyelmeztetésre a Wizz, amelynek a Pratt & Whitney hajtóművek műszaki felülvizsgálata miatt folyamatosan nélkülöznie kell flottája egy részét. A költséges és működési fennakadásokkal járó ellenőrzések ráadásul – amint Váradi József vezérigazgató a hónap elején mondta – az előzetes várakozásokkal szemben nem 18 hónapig tartanak, hanem négy-öt évig is elhúzódhatnak.
A december 31-én lezárt harmadik negyedévben amúgy a fapados légitársaság működési vesztesége éves bázison biztató módon 180,4 millió euróról 75,9 millió euróra csökkent. A londoni tőzsdecsoport (LSEG) elemzői konszenzusa ugyanakkor 10,6 millió euró körüli működési nyereséget becsült előzetesen.
A Wizz Air nettó eredménye – a Concorde szerint egy jelentős, az amerikai dollár erősödésével összefüggő 200 millió euróra becsült devizaárfolyam-átértékelési veszteség miatt – 240 millió eurós veszteségbe fordult.
A bázisidőszakban csupán 105,4 millió eurót tett ki a mínusz. A Concorde pedig 206 milliós veszteségre számított.
Megugrott viszont az EBITDA
A bevétel 10,5 százalékkal közel 1,18 milliárd euróra bővült, míg az EBITDA 740 százalékkal (!) 157 millió euróra ugrott.
A likvid pénzállomány 0,7 százalékkal, 1,6 milliárd euróra emelkedett, ám ennél sokkal gyorsabban, 7,3 százalékkal, 5,14 milliárd euróra nőtt a vállalat eladósodása.
Továbbra is erős keresletet érzékelünk az új évvel elstartolt negyedik negyedévünk elején.
– emelte ki Váradi József. Hozzátette, hogy a januári és februári egy utaskilométerre eső bevétel (RASK) növekedése továbbra is az alacsony két számjegyű tartományban mozog, amit a tavalyi év azonos időszakához képest mintegy 3 százalékponttal magasabb foglalások támasztanak alá. Tekintettel arra, hogy a 2025-ös húsvét már a következő üzleti évünkre csúszik át, év végi teljesítményünk némileg felhígul, mivel a márciusi foglalások későbbre tolódnak át. A 4. negyedévünk körülbelül 62 százalékban foglalt, a RASK pedig 8,3 százalékkal magasabb az előző évinél.
A részvények a hírre több mint 12 százalékkal, 1200 pennyre estek Londonban.
A Wizz Air részvényeinek teljesítménye az európai légitársaságok közül – a Reuters szerint – az utóbbi időben legrosszabbak közé tartozik, mivel nehezen győzi meg a befektetőket pénzügyi stabilitásáról. A csütörtöki zuhanást követően a múlt év végéhez mérten 15 százalékkal került lejjebb az árfolyam.


