BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Ferihegyi reptér: rekordot döntött a régióban, lehagyta a lengyel és a cseh légikikötőt is – ez csak a kezdet

A ferihegyi repülőtéren sosem járt még annyi utas, mint tavaly. A 17,5 millió utas jóval több, mint a korábbi, 2019-es csúcs, amikor 16,2 millió utazó fordult meg a repülőtéren.

Rekordévet zárt tavaly az ismét magyar kézben lévő Budapesti Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér – írta Facebook-oldalán Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter pénteken a repülőtér szakmai üzemeltetője, a Vinci Airports csütörtöki közleménye alapján.

20240709-CSS_4325, repülőtér
Sosem járt még annyi utas a ferihegyi repülőtéren, mint tavaly / Fotó: Csudai Sándor / MW

A tárcavezető ismertette, hogy az elmúlt évben 17,5 millió utas fordult meg Ferihegyen, ami minden idők legjobb teljesítménye. Nagy Márton szerint ez csak a kezdet, de azt is bizonyítja, hogy a reptér visszavásárlása nagyszerű üzlet volt.

Óriási növekedés még a járvány előtti csúcshoz képest is

A Vinci tájékoztatásából kiderül, hogy a repülőtér forgalmának bővülése tényleg rendkívüli volt, hiszen az egy évvel korábbit 23 százalékkal, a korábbi 2019-es, 16,2 millió utast kiszolgáló rekordot pedig 8,7 százalékkal haladta meg a forgalom.

A repülőtér üzemeltetője kiemelte, hogy a kínai forgalom csaknem megháromszorozódott Budapesten, de az európai piacok (Olaszország, Spanyolország, Németország) utasszáma is két számjegyű bővülést produkált, a Ryanair és a Wizz Air növekedésének köszönhetően. A Vinci közleményéből az is kiderül, hogy

a régiót nézve is a budapesti repülőtéren mérték a legnagyobb mértékű utasforgalmi bővülést a tavalyi évben.

Ezzel együtt is, továbbra is Varsó Chopin reptere a régiós vezető, amelyet Budapest követ. A magyar főváros mögött szorosan áll Prága, ahol sokat javítottak a tavalyi eredményükön, de a korábbi, 2019-es csúcsukat (17,8 millió) még így sem érték el. 

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.