Gyorsjelentés után is szárnyal a tőzsde
Egy évre visszatekintve 170 százalékot emelkedett a BÉT-részvény árfolyama a pesti parketten. A kedd esti gyorsjelentés sem okozott csalódást, a profitcsökkenés sem szegte a befektetők kedvét, szerdán délelőtt 9400 forintra emelkedett az árfolyam, ami bő 2 százalékos plusz.

Jelentősen nőtt a BÉT napi átlagos forgalma
Kedden piaczárás után tette közzé tavalyi negyedik negyedéves gyorsjelentését a Budapesti Értéktőzsde. A tavalyi nettó eredmény, amely tartalmazza a KELER csoport BÉT-re eső eredményét is, 5,69 milliárd forint lett, ami 3 százalékos csökkenés az előző évihez képest.
Tavaly az EBITDA 1 százalékkal bővült éves bázison,
s 1380 millió forint volt. A Budapesti Értéktőzsde összbevételei 3791 millió forintot tett ki 2024-ben, ami 2 százalékos növekedés. Mivel 2023 második felében már lezárultak a támogatási projektek teljesítései, ezért a tisztított bevétel 2024-ben nem különbözött az összbevételtől.
Tavaly a napi átlagos 11,82 milliárd forintos részvénypiaci forgalom 24,53 százalékkal meghaladta az előző évi 9,55 milliárd forintos átlagforgalmat. A kereskedési bevételek 17 százalékkal nőttek 2024-ben. Azzal együtt is, hogy 2023-ban a kereskedéshez kapcsolódó fejlesztési bevételek, mint egyedi tételek növelték a kereskedési bevételeket. Az egyedi tételek kiszűrése után a tavalyi növekedés 21 százalékos. A kibocsátói díjbevételek 9 százalékkal nőttek, az adatértékesítési bevételek pedig 6 százalékkal csökkentek.
A BÉT-re 2024. december végével
155 kibocsátó vállalat értékpapírjai vannak bevezetve.
A tavalyi negyedik negyedév során 271,5 milliárd forint értékben részvény, 159 milliárd értékben vállalati kötvény és további több mint 27 milliárd értékben jelzáloglevél került bevezetésre.
A KELER csoport tavaly 11,18 milliárd forint értékű adózás előtti eredményt ért el, elsősorban a letéti őrzésben kezelt magas értékpapír-állománynak köszönhetően.
Egy évvel ezelőtt 3500 forint alatt jegyezték a BÉT-részvényt. Szerdán délelőtt bő két százalékos pluszban 9400 forint közelében mozgott a kurzus. Ezen az időtávon nagyjából 170 százalékos a papír teljesítménye. Tavaly nyáron részvényenként 112 forint osztalékot is fizetett a BÉT 4000 forintot közelítő árfolyam mellett.


