Egymást követő hatodik napja esik az európai gázár a nemzetközi piacokon annak köszönhetően, hogy az Egyesült Államok béketerve egyre közelebb hozza a háború lezárását Ukrajnában, ez pedig felveti az orosz gáz európai színtérre való visszatérésének eshetőségét, mely kínálati többletet idézve elő lényegesen csökkenthetné a gázárakat a térségben.
A Bloomberg adatai szerint az európai gázár határidős jegyzése 2,6 százalékot esett kedden, ezzel egymást követő hatodik napja vesztett értékéből az eszköz, ennek közvetlen katalizátora pedig az lehetett, hogy Szaúd-Arábiában tárgyalóasztalhoz ültek az amerikai és az orosz illetékesek, hogy megtárgyalják a háború lezárásának leginkább optimális módját. A megbeszéléseken sem az ukránok, sem az EU tisztviselői nem vesznek részt.
A tárgyalások a források szerint egyelőre még csak a béke tágabb keretét vizsgálják, konkrét javaslatokról nem esik szó, de a piacoknak már a két fél tárgyalóasztalhoz ülése is elég volt ahhoz, hogy az orosz gáz európai piacra való visszatérését kezdje árazni a gázárba. Igaz, a jegyzésnek az sem tesz jót, hogy az előrejelzések szerint a tél hátralévő része a vártnál enyhébb lesz a kontinensen, így a kínálati többlet a keresleti oldal csökkenése mellett állhatna elő, ráijesztve ezzel a kereskedőkre.
Kifejezetten érdekes, hogy az európai gázár egy héttel ezelőtt még kétéves rekordot jelentő 59 euró/megawattóra környékén járt, jelenlegi, 47 euró környéki szintje pedig azt jelenti, a kurzus közel 20 százalékot esett egyetlen hét leforgása alatt.
A gázár csökkenéséhez egy olyan német–olasz–francia javaslat is hozzájárul, mely csökkentené az EU tagállamai számára kötelezően előírt gáztározó-töltöttségi kritériumokat, azt látva, hogy a tározók jelenleg csak 45 százalékos töltöttségen vannak, így tartanak tőle, hogy a jelenleg elvárt 90 százalékos töltöttségi szint nehezen lenne elérhető a tagállamok számára a novemberi határidőig.
Véleményünk szerint az ár 50 euró felett fog stabilizálódni, ahogy azt már korábbi elemzéseinkben is kiemeltük. A jelenlegi árfolyamszintek alacsonyabbak, mint vártuk, de a hosszabb távú előrejelzésünket nem írjuk felül
– mondta az árak kapcsán Martijn Rats, a Morgan Stanley globális nyersanyagstratégája és európai energiakutatási vezetője a Bloombergnek.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.