Jelentős kilengésekkel tarkított oldalazást folytat csütörtökön a forint, a hazai deviza az euróval és a dollárral szemben is jobb formában van, mint az év elején volt, elsősorban a csökkenő geopolitikai feszültségek ígéretének köszönhetően.
A forint három óra környékén 0,1 százalékos napi pluszban, 386,5-en jár a dollárral szemben, az eurókereszt pedig 0,06 százalékot javult ma a devizánk javára, 401,82-on adják jelenleg a közös deviza egységét. A forint a héten egyértelműen erős oldalán mozgott, a dollárral szemben 394,5-ről kúszott le 384,3-ig a kereszt, idei árfolyamcsúcsát állítva be ezzel csütörtök délelőtt, az euróval szemben pedig 405,6-ről javult 401,1-ig az árfolyam csütörtökre.
A forint napon belüli lendületét továbbra is az amerikaiak ukrajnai béketervének előrehaladása adja, mely a geopolitikai béklyó leemelését helyezi kilátásba mind a devizánk, mind a régiós tőzsdék számára, felfelé hajtva ezzel az árfolyamokat. A DXY dollárindex, mely egy átfogó kosárral méri össze a zöldhasú erejét, 0,17 százalékos napi mínuszt mutat, a dollár számára a feszültségek csökkenése ugyanis inkább kedvezőtlen, mint kedvező hír, a menedékdeviza mivolta miatt. Érdekes, hogy a dollár annak ellenére gyengül, hogy a friss inflációs adatok a vártnál magasabbak voltak, ez pedig odázza a Fed kamatvágását, ami általában erővel ruházza fel a zöldhasút. A befektetők azonban, úgy tűnik, a béke ígéretére koncentrálnak elsősorban.
A forint rendszerint kifejezetten jól jár a dollár visszahúzódásával, és ez most sincs másképp: a hazai deviza 0,37 százalékos napi pluszban jár a lengyel zlotyval, 0,15 százalékot javított a cseh koronával, és ugyanekkorát a román lejjel szemben is. Az euró-dollár kereszt kora délelőtt 0,4 százalékos euró-felülteljesítést mutatott, a napi kilengés azonban azóta kisimult, jelenleg 1,040-en áll az árfolyam, csakúgy, mint reggel.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.