
Dollármilliárdokkal segítheti Trump politikáját az új állami vagyonalap
Óriási lehetőségek előtt állunk – mondta Donald Trump amerikai elnök a Fehér Ház Ovális Irodájában, miután aláírta az Egyesült Államok szuverén vagyonalapjának létrehozásáról szóló rendeletet, melyben Scott Bessent pénzügyminisztert és a kereskedelmi miniszteri posztra jelölt Howard Lutnickot bízta meg a végrehajtással.

Trump ezt is kipipálhatja, létrehozzák az amerikai szuverén vagyonalapot
Ezzel Trump egy újabb olyan ígéretét teljesítette, amelyet még az elnökválasztási kampány során tett.
Bessent, aki csatlakozott Trumphoz az Ovális Irodában, kiemelte, hogy az alapot a következő 12 hónapban létrehozzák, amit „nagy stratégiai fontosságú” kérdésnek nevezett.
Az elnök egyebek között azt is felvetette, hogy az alapot a TikTok megvételére is fel lehetne használni, Lutnick szerint pedig az amerikai kormányzat az alap révén az erő pozíciójából köthetne üzleteket a versenyszektorban működő vállalatokkal, amire példaként a Covid-vakcinák megvásárlását hozta fel.
Trump a kampány során szeptemberben, a New York-i Gazdasági Klubban tartott beszédében említette meg először a szuverén vagyonalap létrehozásának ötletét.
Konkrétan azt javasolta, hogy a vámbevételeket egy olyan vagyonalapba irányítsák, amely gyártási központokba, védelmi és orvosi kutatásokba fektethetne be.
A legrejtélyesebb befektetők
Állami vagyonalapot általában olyan országokban létesítenek, amelyek vagy nagy devizatartalékkal rendelkeznek, mint például Kína, vagy olaj- vagy más nyersanyagok eladásából származó bevételekkel, mint Norvégia és Szaúd-Arábia. A pénzt aztán a részvényektől és kötvényektől kezdve az infrastruktúrán át a technológiáig mindenfélébe befektetik.
A legnagyobbak közé tartozik a norvég Norges Bank Investment Management 1800 milliárd dolláros, a China Investment Corp. 1300 milliárd dolláros, a szintén kínai SAFE Investment Company 1200 milliárd dolláros és az Abu Dhabi Investment Authority 1100 milliárd dolláros befektetési alapja.
A 86 országban működő összesen 206 szuverén vagyonalap, melyeket a legbefolyásosabb és legrejtélyesebb befektetők közé sorolnak, a becslések szerint több mint 13 000 milliárd dollárt kezel világszerte.
Hasonló alapokat az Egyesült Államok egyes tagállamai is működtetnek. Ezek közül a legnagyobb az 1976-ban létrehozott Alaszkai Állandó Alap, amely jelenleg mintegy 82 milliárd dollárt kezel. A legújabb pedig az észak-dakotai 11,5 milliárd dolláros Legacy Fund, amelyet 2010-ben alapítottak.



