A pesti tőzsde elitjében a Gránit Bank – átalakul a BUX és a Bumix
Új taggal bővül áprilistól a vezető hazai részvényindex, pár hét múlva a Gránit Bank papírjai is bekerülnek a BUX indexbe. A pesti tőzsdén tavaly év végén debütáló pénzintézet a kis- és közepes részvényeket tartalmazó Bumix kosárba is bekerül a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) pénteki közleménye szerint.

A Gránit Bank részvényeinek súlya a BUX kosárban 0,4612 százalék, míg a BUMIX kosárban 6,4428 százalék lesz.
Pár hónap alatt jutott az IPO-tól a BUX-ba a Gránit Bank
A pesti tőzsde üzemeltetője évente kétszer (szeptemberben és márciusban) vizsgálja felül a részvényindexek összetételét, a tavaszi átsúlyozás alkalmával a pesti parkettre tavaly év végén megérkező Gránit Bank is teljesítette a BUX indexbe kerülés feltételeit, így április elsejétől a pénzintézet papírjaival bővül a kosár.
A Gránit Bank részvénykibocsátása igazi sikertörténet volt, háromszoros túljegyzéssel. Az, hogy a BUX indexbe a tőzsdei bevezetés és a kereskedés elindulása után néhány hónappal bekerült a részvény visszaigazolja, hogy a piac és a befektetők bíznak a digitális pénzügyi kiszolgálásról szóló Gránit-sztoriban
– mondta Hankiss László, a Gránit Bank vezérigazgató-helyettese.
Az elmúlt 25 évben az IPO-k keretében megvalósított tőkeemelések nominális értéke alapján a Gránit Bank részvénykibocsátása a legnagyobb tranzakció volt Magyarországon. A régióban banki kategóriában a Gránit Bank volt az egyetlen bank 2016 óta, amely IPO keretében friss tőkét tudott bevonni a pénzpiacokról. A Gránit Bankot a Budapesti Értéktőzsde a közelmúltban „Az év legnagyobb új részvénybevezetése” díjjal ismerte el a BÉT Legek díjkiosztó gálán. Minden előzetes várakozást felülmúlt, hogy a részvénykibocsátás minimumösszegnek több, mint háromszorosára érkezett érvényes ajánlat, és a Gránit Banknál jegyzők 90 százaléka a hazai piacon egyedülálló módon mobilappon keresztül jegyzett részvényt.
További változások a BUX és a BUMIX indexnél
Az új összetételű részvényindexből kikerülnek viszont a PannErgy részvényei, a társaság ugyanis másodszor nem tudott megfelelni a kritériumoknak.
A Delta Technologies első alkalommal nem tudta teljesíteni feltételeket, így figyelmeztetés mellett továbbra is tagja marad a mezőnynek.
A Gránit és a PannErgy cseréjével a BUX áprilistól továbbra is 16 részvényt tartalmaz majd, ezek a következők:
4IG, Alteo, ANY Biztonsági Nyomda, Appeninn, AutoWallis, CIG Pannónia, Delta Technologies, Graphisoft Park SE, Gránit Bank, Magyar Telekom, Masterplast, Mol, Opus Global, OTP Bank, Richter Gedeon, Waberer’s.
Változást hoz a tavasz a Bumix indexnél is, melynek a Gránit Bank mellett a Shopper Park Plus is tagjává válik. Kieső itt nincs, csupán a Zwack kapott figyelmeztetést a BÉT-től a kritériumok első alkalommal történt nemteljesítése miatt.
A kis- és közepes tőzsdei méretű cégeket tartalmazó kosár mezőnye továbbra is 17 tagú, a következő összetételben:
4IG, Alteo, ANY Biztonsági Nyomda, Appeninn, AutoWallis, BIF, CIG Pannónia, Delta Technologies, Duna House, Graphisoft Park SE, Gránit Bank, Masterplast, MBH JZB, PannErgy, Shopper Park Plus, Waberer’s, Zwack.


