BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

A Mol és az MTel húzta a pesti tőzsdét, belehúzott a nap végére a forint is

A forint szinte teljes hátrányát ledolgozta szerda délután ötig az euróval szemben, a dollár viszont továbbra is erős. A pesti tőzsdén a Magyar Telekom és a Mol is jól teljesített.

Erősödni tudott szerdán a pesti tőzsde vezető indexe. A BUX 0,4 százalékkal került feljebb, és 23 ponttal 90 ezer pont felett nyugtázta a napot. A nemzetközi befektetői hangulat is mérsékelten optimista volt, a főbb nyugat-európai indexek közül egyedül a német DAX gyengélkedett kissé.

tőzsdezárás, mol, forint , tőzsdebudapesti értéktőzsde
A Mol és a Magyar Telekom is erősen teljesített szerdán / Fotó: Vémi Zoltán / Világgazdaság

A hazai vezető részvények eltérően teljesítették a napi megmérettetést. Az OTP lemaradó volt 0,2 százalékos ereszkedéssel, a bankrészvény 25 300 forintról várhatja a folytatást. A Richter kurzusa a keddi záróárhoz, 10 600 forintra tért vissza. A pesti börzét így a Magyar Telekom és a Mol húzta, az előbbi részvényei 2,1 százalékkal, 1726 forintra drágultak, míg az olajpapír 0,8 százalékkal, 2886 forintra emelkedett.

Equilor Trader 

Kereskedj és fektess be a jövő technológiájával – Bárhol, bármikor! 

A megjelenés támogatója az Equilor Befektetési Zrt. 

A forintot a dollár hirtelen jött korrekciója kínozta, különösen a nap első felében. Az euróval szemben rövid időre a lélektani 400-as szint fölé is átlendült a keresztárfolyam, innen a tőzsdezárásra 398,1 forintig jött vissza a kurzus. A hazai fizetőeszköz ezzel szinte a teljes napi veszteséget ledolgozta.

A dollárral szemben 0,7 százalékkal értékelődött le a hazai fizetőeszköz, a keresztárfolyam délután öt óra után 365,7 forintnál jár.

A piacok már a Fed esti kamatdöntését várják, amely ugyan várhatóan nem hoz változást a jelenlegi, 4,25–4,5 százalékos irányadó kamatsávhoz képest, Jerome Powell Fed-elnök beszédéből viszont kiderülhet, hogy az amerikai jegybank hogyan értékeli a gazdasági helyzetet, és mi a várakozása a következő hónapokra.

 

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.