Nagyot esett a forint is pénteken
Markánsan gyengült péntek délelőtt a forint az euróval szemben, háromnegyed 12-ig a közösségi deviza 0,6 százalékkal erősödött, és elérte a 405,6 forintot.

Az elmúlt napokban látott dollárgyengülést követően magára talált egyébként a zöldhasú , és az euró/dollár keresztárfolyam ismét 1,1 alá került. Jelenleg 1,0975 dollárt adnak euróért. A forint erősödése is megállt a dollár ellenében, sőt visszájára fordult, hiszen tegnap óta 1,4 százalékkal, 369,92 forintra drágult az amerikai deviza.
A forint a régiós devizák közül a zlotyval szemben 0,1 százalékkal erősödött, míg a cseh korona ellenében 0,4 százalékkal csúszott lejjebb.
A jelenlegi szélsőséges folyamatokat mozgató geopolitikai és a nemzetközi kereskedelemmel kapcsolatos fejlemények után a figyelem idehaza egyre inkább a keddre várt, márciusi inflációs adatok felé irányul.
Az Erste becslése szerint az év harmadik hónapjában 5 százalékra lassulhatott az éves drágulás dinamikája a februári 5,6 százalék után.
Az MBH Bank szerint sem a makroadatok mozgatják leginkább a devizapiacokat, sokkal inkább az amerikai adminisztráció vámpolitikája borzolja a kedélyeket.
Érkeztek ugyanakkor fontos mutatók mind Európából, mind az Egyesült Államokból.
A német feldolgozóipari BMI például nem változott, viszont a szolgáltatóipari mutatót felfelé módosították, így 50,9 ponton áll.
Az euróövezeti beszerzési menedzser indexeit pedig módosították a végleges adatok alapján. A feldolgozóipari mutatót 48,7 pontról 48,6 pontra csökkentették, a szolgáltatóipari indexet viszont 50,9 pontra felfelé revideálták a korábbi 50,4 pontról.
Az ISM szolgáltatóipari BMI-je az USA-ban rosszabb lett a vártnál, mivel az elemzők növekedésre számítottak, ehhez képest közel 3 ponttal esett az értéke.
A múlt héten 219 ezer friss munkanélkülit regisztráltak az USA-ban, amely kedvezőbb a várt 225 ezer főnél.



