BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Történelmi csúcson az OTP, kiugróan optimisták a piacok

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság
Az amerikai–kínai vámtárgyalásokban érdemi előrelépés történt a hét végén, a konkrétumokról a tervek szerint hamarosan bejelentés is érkezhet, ez pedig optimizmussal vértezi fel a befektetőket. A BÉT felemásan rajtolt, a nyugati piacok kilőttek.

Felemásan kapták el a rajtot a pesti parkett nagyjai, a BÉT blue chipjei keresik az irányt a hétfő reggeli kereskedésben. A BUX index 0,26 százalékkal 94 306 pontig erősödött a nyitás utáni percekben.

20240827_BET_004_VZ, bét, otp,
A BÉT kicsit beragadt, a nyugati piacok viszont kilőttek / Fotó: Vémi Zoltán

Csúcsra ugrott az OTP, a BÉT alulteljesíti a nyugati piacokat

Az OTP 0,85 százalékkal 27 180 forintig, történelmi csúcsig erősödött a gongszót követően, a Magyar Telekom 0,36 százalékkal 1656 forintig emelkedett a nyitás utáni percekben. A Mol eközben minimális, 0,1 százalékos mínuszban, 3064 forinton nyitott, a Richter pedig 0,2 százalékkal, 10 830 forintig csúszott a gongszó után. A nyugat-európai piacok közül a brit FTSE 0,8, a német DAX 1,5, az átfogó Euro Stoxx 1,8 százalékkal emelkedett a gongszó utáni percekben.

A hét során makroadatok szempontjából hatalmas izgalmakkal nem érdemes számolni, a nagy jegybanki kamatdöntések az elmúlt hetekben lezajlottak, egypár számsort ugyanakkor minden bizonnyal érdemi befektetői érdeklődés övez majd: 

  • kedden amerikai CPI-inflációs adatok érkeznek, melyekre a Fed ugyan nem figyel annyira, mint a PCE-számokra, a befektetőket mégis általában megmozgatják, 
  • csütörtökön pedig előzetes GDP-adatok érkeznek majd az eurózónából, melyek főként a kontinens befektetői számára lesznek érdekesek.

A tőkepiaci hangulatot ezenfelül továbbra is nagymértékben alakíthatja a vámháború alakulása is: a kereskedelmi harcok terén a hét végén érdemi előrelépés történhetett az amerikai–kínai tárgyalásokban a felek beszámolói szerint. Az eredményeiről ma hivatalos közlés is érkezik, a britekkel pedig még a múlt hét végén tárgyalt eredményesen a Trump-kormányzat. A feszültségek tehát csökkenni látszanak, ez pedig jót tehet a befektetői kockázatvállalási kedvnek, ahogy az is, hogy az orosz–ukrán háború is a tárgyalásos rendezés irányába tolódik a friss hírek szerint. Ezek együttesen pedig 

1,5-2 százalékos pluszba tolták a nagy amerikai indexek határidős jegyzéseit hétfő reggelre.

Equilor Trader 

Kereskedj és fektess be a jövő technológiájával – Bárhol, bármikor! 

A megjelenés támogatója az Equilor Befektetési Zrt. 

A forint felemásan kapta el a heti rajtot, az euróval szemben 0,1 százalékkal, 403,5-ig erősödött, a dollár ellenében pedig 0,45 százalékkal, 361-ig gyengült a kora reggeli órákban.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.