BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Stabilizálódott az euró árfolyama, a dolláron hozott a forint

Kisebb elmozdulások jellemezték csütörtök délelőtt a forintpiacot. Az euró jegyzése 403 forint környékén stagnál, a dollárhoz képest javított a hazai pénz.

Csekély mozgások jellemezték a forint kurzusát csütörtök délelőtt. Az euró jegyzése 402,9 és 403,6 forint között fluktuált, nem sokkal dél után pedig 403,5 forintot kértek a közös európai pénz egységéért, ami az euró minimális erősödésről tanúskodik. 

forint, euró, 50,Eur,Euro,€,Bank,Note,Standing,On,Top,Of
Beragadt 403-nál  forint / euró kurzus / Fotó: Shutterstock

A dollárhoz képest 0,5 százalékos erősödéssel indította a napot a hazai fizetőeszköz, az előnyből a nap derekára 0,2 százalék maradt meg. Ez 360,2 forintos dollárárfolyamot jelent.

Az euró/dollár kurzus 0,3 százalékkal került feljebb, ezzel egy euróért már 1,12 dollárt kell kifizetni.

Délután amerikai makroadatdömping határozhatja meg a devizapiaci hangulatot. Az első alkalommal munkanélküli-segélyért folyamodók múlt heti száma mellett az Egyesült Államok áprilisi ipari termeléséről és a kiskereskedelmi forgalomról is érkeznek friss adatok.

Az Erste kommentárja szerint a vártnál esetlegesen rosszabb adatok hozhatnak némi dollárgyengülést, de alapvetően úgy tűnik, hogy a kurzus megtalálta a helyét a most kialakulni látszó kereskedési sávban.

Az európai tőzsdék zömében kisebb pirosban állnak kora délután, a pesti tőzsde vezető indexe, a BUX szerény 0,1 százalékos emelkedéssel még a felülteljesítők közé tartozik.

Az emelkedést a blue chipek közül az OTP vezeti 0,5 százalékkal, és a Richter követi 0,2 százalékos drágulással. A Mol kurzusa 0,8 százalékkal, a Magyar Telekomé 0,9 százalékkal fordult le.

 

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.