BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Nem sziporkázik a forint, gyengélkednek a tőzsdék: minden szem Merzre szegeződik

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság
A német parlament meglepte a befektetőket, bizonytalanság lett úrrá a piacokon. A forint mellett a dollár is esik, az euró oldalazik a legfontosabb relációjában.

Kisebb napi mínuszban jár a forint kedden délután mindkét fontosabb fronton, a hazai deviza kurzusa több nagy nemzetközi trend közé szorulva várja mind az holnap esti Fed-kamatdöntést, mind a német kancellárválasztás kifejezetten meglepő alakulásának minden mozzanatát.

50,Eur,Euro,€,Bank,Note,Standing,On,Top,Of, forint,
Bizonytalan, de gyenge napja van a forintnak / Fotó: Shutterstock

A tőzsdék a forinttal együtt az irányt keresik

Az európai tőkepiaci hangulatot a nap során elsősorban az a villámcsapásszerű meglepetés rontotta el, hogy a német parlament teljes meglepetésre nem tudta megválasztani kancellárnak Friedrich Merzet, a kereszténydemokrata/keresztényszociális unió és a Szociáldemokrata Párt (CDU/CSU–SPD) koalíciójának jelöltjét. Ez a fejlemény bizonytalanságot hozott a kontinens kereskedésébe, ami pedig a vezető indexeken is meglátszik, a német DAX 0,8, a francia CAC 0,6, az átfogó Euro Stoxx pedig 0,5 százalékos mínuszban jár a nap során.

A bizonytalanság a devizapiacon is lecsapódott, 

elsősorban a kockázatosabb eszközök piacán, így a forint is megcsúszott, az euróval szemben 0,4 százalékkal 405,03-ig esett a jegyzés, a dollárral szemben viszont tartja magát a kereszt, 356,7-en adják a zöldhasú egységét, ugyanannyiért, mint a kora reggeli órákban. A felemás mozgások mögött az állhat, hogy míg az euró nagyjából változatlan a dollárral szemben 1,132 környékén a nap során, a dollár DXY indexe 0,4 százalék feletti napi mínuszban jár, azaz a zöldhasú a tágabb kosarával szemben lényegesen gyengül, a forint pedig minden jel szerint ennek okán tudja magát tartani ezen a fronton. 

A dollár gyengélkedése elemzők szerint a vámháborús nyomáson túl annak a következménye, hogy az amerikai jegybank, a Fed szerda este teszi közzé friss kamatdöntését, melynek a ráták változatlanul hagyását jelentő kimenetelét tekintve ugyan nincs kétség a befektetőkben, az már inkább megosztja a piacokat, hogy milyen kommentárt fűz majd a döntéshez Jerome Powell, a testület elnöke. 

A befektetők megosztottak a három és a négy idei vágásról szóló forgatókönyv között, a vágásoknak viszont nem is a konkrét ténye és mértéke, sokkal inkább az azokat kiváltó folyamatok alakulása aggasztja őket. A friss amerikai GDP-adatok  kifejezetten gyengén sikerültek, ami a kamatvágási várakozásokat erősíti, ez pedig gyengítené a dollárt. Ezért Powellnek a GDP-adatokkal kapcsolatos álláspontjára minden bizonnyal kíváncsiak lesznek szerda éjszaka a befektetők is.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.