BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Már a Spotify alapítója is a hadiipart pénzeli – ez a cég jelentheti a fegyverkezés jövőjét

A német dróngyártó cég mára az egyik legértékesebb európai startuppá vált. A Helsing új korszakot hozhat a hadviselésben.

A Helsing német hadiipari startup legújabb tőkeemelési körét a Spotifyt alapító Daniel Ek befektetési cége vezeti. A tranzakció Európa egyik legértékesebb startupjává teszi a dróngyártó vállalatot, melyet 12 milliárd euróra értékel és 600 millió eurót ad a négy éve alapított cégnek. Ezzel a Helsing értéke több mint a duplájára nőtt a legutóbbi, kevesebb mint egy éve történt finanszírozási kör óta, miközben a cég által felhajtott tőke 1,37 milliárd euróra nőtt.

Armaments company Helsing
Gundbert Scherf, a Helsing egyik társalapítója / Fotó: dpa Picture-Alliance via AFP

Ek befektetési cége, a Prima Materia már 2021-ben is részt vett a Helsing finanszírozásában, ám a Spotify-alapító szerint most erre is rátesznek még egy lapáttal. A mostani tőkeemelésben részt vett a svéd Saab fegyvergyártó és több kockázati alap is. A Financial Timesnak nyilatkozva Ek elmondta, hogy a világot több kihívás éri, mint bármikor korábban, ezért kellett a Helsing finanszírozási menetrendjét is felgyorsítani.

Az ukrajnai háború következményei túlbecsülhetetlenek

A Spotify-alapító szerint a világ is csak most döbben rá, hogy a csatatéren a mesterséges intelligencia, a tömeg és az autonómia számít, aminek a következményeit nem szabad alábecsülni.

A finanszírozási kör eredményeként a Helsing az öt legértékesebb nem tőzsdei európai tech cég egyike lett, ám a tengerentúlon az Anduril nemrég 30,5 milliárd dolláros értékeltség mellett 2,5 milliárd dollárt gyűjtött be. A német startup több ezer, Németországban gyártott csapásmérő drónt adott már el Ukrajnának, de szerződött már Nagy-Britanniával, Németországgal és Svédországgal is. 

A startup nemrég tesztelte autonóm légiharc-rendszerét, ami egy Saab vadászgépet vezetett és megfigyelő tengeralattjáró drónok fejlesztését is tervezi.

Ek szerint az eredetileg szoftverfejlesztő Helsing egy teljes körű MI-szoftver és -hardver céggé válik. A videójáték-vállalkozó Torsten Reil, a volt német hadügyminiuszteri Gundbergt Scherf és a mesterségesintelligencia-kutató Nilas Köhler által alapított cég tervei között a tőzsdére lépés is szerepel.

 

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.