BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Mint a régi szép időkben: nagyot ment a Magyar Telekom, a légicsapásokra is fittyet hányva

Felülteljesített pénteken a BUX. A Magyar Telekom mellett feljebb került az OTP és a Mol is.

Bár a pénteki kereskedést alapvetően az iráni nukleáris létesítményekre mért izraeli légicsapások, illetve a potenciális iráni megtorlás által kiváltott befektetői aggodalmak határozták meg, a pesti börze – főként a Magyar Telekom kiváló teljesítményének hála – mégis 0,3 százalékos emelkedéssel, 95 317 ponton zárta a hetet.

Deutsche Magyar Telekom AG - Annual figures 2024
Hatalmas forgalomban erősödött a Magyar Telekom / Fotó: DPA Picture-Alliance via AFP

A Magyar Telekom volt a tőzsde sztárpapírja

Feltehetően a folytatódó sajátrészvény-vásárlásoknak is köszönhetően 

a Magyar Telekom papírjai 4,7 milliárd forintos forgalom mellett, 2,4 százalékkal, 1810 forintra drágultak.   

Az OTP-részvényekre még nagyobb, 17,2 milliárd forint értékben kötötték az ügyleteket. A bankrészvény árfolyama 0,1 százalékkal, 25 760 forintra nőtt.

A Mol 0,8 százalékkal, 2926 forintra erősödött, míg a Richter 0,5 százalékkal, 10 080 forintra gyengült.

Az azonnali részvényforgalom a BÉT-en meghaladta a 26,8 milliárd forintot.

Európa vörösbe borult

A meghatározó európai tőzsdeindexek távolról sem úszták meg a háborús napot olyan könnyedén, mint a BUX. A BÉT kicsengetésekor a 0,4 százalékos mínuszban járó brit FTSE 100 kivételével mindegyik 1 százaléknál is nagyobb bukóban volt.  

Az amerikai tőzsdeindexek is vaskos veszteségekkel kezdték a hét utolsó tőzsdenapját, miközben az arany ára csaknem másfél, a nyersolaj jegyzése pedig közel 7 százalékkal emelkedett. 

Stephen Innes, az SPI Asset Management piaci stratégája a német DPA hírügynökségnek elmondta, hogy a piac eddig nagyon alábecsülte egy széles körű közel-keleti háború kockázatát.

Equilor Trader 

Kereskedj és fektess be a jövő technológiájával – Bárhol, bármikor! 

A megjelenés támogatója az Equilor Befektetési Zrt. 

A forint gyengült

A hét nagy részében erős teljesítményt nyújtó forint is megroggyant a háborús hírekre, az euróért délután 5 körül 402,7 forintot kellett adni a bankközi devizapiacon. 

A közel-keleti háború hatására ugyanis a befektetők szemében ismét felértékelődtek a biztonságot nyújtó menedékeszközök, ezért a dollár az euró és a forint ellenében is erőre kapott, ami – akárcsak a legtöbb esetben – most is gyengítette a forintot az euróhoz mérten is. 

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.